Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Ember Judit

Ember Judit

Dokumentumfilmes pályázat

 

Dokumentumfilmes pályázatait Ember Judit filmrendező előtt tisztelegve hirdette meg anno a Médiatanács. A kiírás célja maradandó értékű dokumentumfilmek, valamint a 2 részes dokumentumfilm-sorozatok támogatása volt.

Ember Judit Balázs Béla-díjas magyar filmrendező kezdetben népszerű tudományos filmeket, majd dokumentumfilmeket rendezett. Szinte valamennyi alkotása felér egy társadalomtudományi-művészeti esettanulmánnyal. Nevéhez kötődik az először koncepciós pert feldolgozó dokumentumfilm Magyarországon. Ennél is fontosabb, hogy 1982-ben a Pócspetrivel megteremtette a történelmi tényfeltáró műfajt, amely sok tekintetben a rendszerváltás szellemi-lelki előkészítője volt. Nincs a magyar filmtörténetben még egy rendező, akinek annyi filmjét tiltották volna be, mint Ember Juditét. Ilyen alkotások például a Színpad (1968), a Határozat (1972), a Tantörténet (1976), a Pócspetri (1982), a Hagyd beszélni a Kutruczot (1985). Műveiben egyszerre kapott hangsúlyt az izgalmas oknyomozás, valamint az egyszerű emberekkel való bensőséges, mélyen együtt érző kapcsolat. Életéről és munkásságáról Ember-Lépték címmel jelent meg könyv. Határozat című művét az Amerikai Filmintézet Los Angelesben beválasztotta Minden Idők 100 Legjobb Dokumentumfilmje közé.

További információk

A Magyar Média Mecenatúra program alkotói pályázatai a közelmúlt mozgóképszakmai jogszabályváltozásaira tekintettel megszűntek. A televíziós bemutatásra szánt alkotások támogatásával a 2020. január 1-jével létrejött Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. foglalkozik. A Nemzeti Filmintézet online pályázati felületén 2020. február 17-től lehetséges a pályázatok benyújtása.

Bővebben:
http://nfi.hu/hu/hirek/a-nemzeti-filmintezet-kiirta-a-televizios-palyazatokat

http://nfi.hu/hu/palyazat_valaszto

2020. január 1-jétől a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közös támogatási programjában kizárólag televíziós és rádiós médiaszolgálatók számára biztosít anyagi hozzájárulást, közszolgálati célú televíziós és rádiós műsorszámok készítésére (TVÁLLANDÓ2020, RÁDIÓÁLLANDÓ2020). Az állandó műsorszámok támogatását célzó pályázati eljárások mellett, külön eljárásban segíti továbbá a közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeinek rendezését (REZSI2020), valamint a közösségi médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatók folyamatos médiaszolgáltatásának biztosításával összefüggő műszaki fejlesztéseket (KMUSZ2020).

Bővebben:
http://tamogatas.mtva.hu

Támogatásban részesült alkotások:

2018

  • 25 év szolgálat
  • A "historizáló építészet" kiemelkedő emlékei Budapesten
  • A Fili karnagya
  • A hetedik
  • A Kádár-korszak és a terrorizmus
  • A komáromi hős
  • A Sajdik
  • A szemfényvesztő
  • A vádlott vádló
  • A Wettstein-napló
  • Autonómia alulnézetben
  • Az utolsó hazatérés
  • Bakancslista alkonyatban
  • BUDAPEST JAMMIN'
  • Cseberből vederbe
  • Digitális Nomádom
  • ERNA - Az állambiztonság hálójában
  • FEHÉR HÁZ
  • Harmat a csillagon
  • Hazatérők
  • Illegális Ifjúság
  • Józsefváros legendája
  • Keserédes
  • Két város avagy utazás Európa mélyére
  • Kocsma jaj
  • Lélek és betű
  • Levelek a bolondokházából
  • Like a Child
  • Magda naplója
  • Mahler Budapesten
  • Mészáros Márta portré, egy évszázad tanúja
  • Musis et Virtutibus
  • Ötvenhatos utak
  • Példát mutatva Európának
  • Peremvidéken
  • Piedone nyomában
  • Sefket rejtély
  • Szárnyalás
  • Templom az Óceán közepén
  • Templomsorsok
  • Traumáinkon innen és túl
  • Tündérország
  • 2017

  • "...elrejtezett emberség..."
  • "A brigád" - A vajdasági Petőfi-brigád története
  • A csodafedezet
  • A Dargay
  • A fegyházlelkész
  • A magyar nóta belga mestere
  • A Mandák-Ház Asszonya
  • A székelyek érdeke
  • A szenátor fodrásza
  • A szőnyeg alá söpört negyed
  • Alla Zingara
  • Álmomban még operálok
  • Antall József 1315 napja
  • Az idegek játéka - Politikai pszichiátria '56 után
  • Az öreg huszár
  • Bözödújfalu - a székely Atlantisz
  • Csillaghálóban 2.
  • Cukrász dinasztiák
  • DÉMON ÉS ÉROSZ
  • Emmi néni csodálatos élete
  • Fuchs Jenő: az első ember
  • Gyökérkeresők
  • HAZATÉRŐK
  • Hűség
  • Isteni kéz
  • Juci bácsi
  • Karancs United
  • Ketten
  • Kisvárosi borbély
  • Költöző madarak
  • Kulcsos gyerekek
  • Magyar retró 3.
  • Megbocsájtani igen, feledni nem
  • Megyecsinálók
  • Népírtás Pozsonyligetfalun
  • Nyugtalan vér (Restless blood)
  • Otthon csak másképp
  • Pécsi szál
  • Pókerarcok
  • Róma-Cinecittá magyarul: 1925-1945
  • Rózsa Miklós a Filmzenekirály
  • Sorsukat, hitüket vállalók
  • Tanítók a láthatáron
  • TELJES
  • Ti húszan egy nemzetért
  • Vád nélkül
  • Védelem alatt
  • Végtelen történet
  • Vonal felett
  • 2016

  • "Bábok világa"
  • "Üzenet"
  • A Bármicvó fiúk
  • A föld nyeli el
  • A három Kurtág
  • A kolozsvári muszáj Herkules
  • A lehetetlen határán
  • A létezés eufóriája
  • A mindenség szerelmese - Juhász Ferenc 90
  • A Sapkás...
  • A szabadság bolond körei
  • A Szulejmán titok
  • A Vargyas-szoros gyermekei
  • Az elveszett nagypapa
  • Az újságíró
  • Csak családról ne
  • Csavargók
  • Csodálattal és hálával
  • DAESH
  • Egy nő fogságban
  • Egy olasz diplomata a magyar viharban
  • Egy saját mondat nyomában
  • Erdélyi foci
  • Eszter lánca
  • Fába vésett történelem
  • Fény és árnyék
  • Fohász a déli végeken
  • Gettó balboa
  • Három tánc
  • Isten a rácsok mögött
  • Itt-Hon és Ott-Hon
  • Kilenc hónap háború
  • Lili az én anyám az én lányom
  • Makk Károly portré
  • Margitfilm
  • Másutt - a Korda testvérek
  • Menjek/Maradjak: Édes otthon
  • Minden időben
  • Népek dalai
  • Osztálytalálkozó
  • Piros rózsa
  • Polgár Judit 40
  • Próbajáték
  • Székely apokalipszis
  • Szomszédaink, a magyarok - Kárpátalja
  • Tánc-Játék
  • Teljes szívvel
  • Természetes ellenfény
  • Tiszta mozdulatok
  • Ütésváltás
  • VÁLASZÚT VÁNDORA: KALLÓS ZOLTÁN ÖRÖKSÉGE
  • Veteránfilm
  • 2015

  • "Emberségesnek lenni kötelességem"
  • "Isten veled Görgei"
  • 580 méter
  • A 26-os számú holttest
  • A Balaton hullámain
  • A becsület útján
  • A glaszékesztyűtől a divat államosításáig
  • A kendergyári asszonyok férjei
  • A sándorgyuri
  • A szeretet, mint tőke
  • A Z hipotézis
  • A Zinner film
  • Ahonnan elindultam...Batta György
  • Antall József portréfilm I. rész: Az ismeretlen Antall József
  • Az 1956-os forradalom anatómiája (Vihar előtt! 1947-1956)
  • Ballada egy szolgafiú emlékére
  • Bármi legyen, gazdagít
  • Bokros jelentések
  • Börtönárvák
  • Csángók költője
  • Dunának, Mekongnak egy a hangja
  • Elhallgatott zenekarok
  • Emberek az embertelenségben
  • Én és a hegedűm
  • Ének a fák tetejéből
  • Félúton a jobb világ felé
  • Foreclosing on Faith (A hit kiárusítása)
  • Hazátlanok közt hontalan vagyok
  • Idegen pályán
  • Magyarország világháborúja (2. epizód)
  • Meghalni Ukrajnáért
  • Mi ez a cirkusz?
  • Ragaszkodás
  • Rézangyalok
  • Snétberger tanítványok
  • Sorsok könyve I-II.
  • Székely derbi
  • Szembesítés XII.
  • Szétszakadt Magyarország
  • Szoborügy
  • Tehenesek
  • Teremtő gondolat
  • Tisztelettel adózva a magyar nemzetnek…"
  • Túlélve Bolíviát
  • Tüskeirtók
  • Vasgyökerek
  • Visszahúz a múlt
  • 2014

  • "Tervek nélkül semmik leszünk"
  • 120 éves a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet
  • A köröstárkányi mészárlás
  • A magyar korridor (Varsó 1944)
  • A munkásőrség
  • A sárvári ménesgazda
  • A szabadság ára
  • Az első mozdulatok után
  • Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája
  • Az ismeretlen Perczel Zita
  • Békebeli Budapest
  • Birodalmi áldozatok - áldozatbirodalmak
  • Bolhapiacgazdaság I-II.
  • Box utca
  • Budapest ostroma
  • Büszkébben tűrni másnál
  • Cipőfűzők
  • Csillaghálóban
  • Egy Isten, két nemzet
  • Egy passió kálváriája
  • Együttlét (Rokon nyelvrokon)
  • Első-sorban
  • Engedem, hadd menjen
  • Európa álma
  • Európa kis utcája
  • Gyöngy a sárban
  • Gyurika
  • Hazatérés
  • Helló, Szia, Csókolom!
  • ILY KORBAN SZABADON (gyárt: Bürök után szabadon)
  • Keskenyúton Délvidéken
  • Kodály 2.0
  • Magyarország segítettél
  • Megszabott sorsok
  • MISSZIÓ (Roma Szakkollégiumok Hálózata)
  • Önrendelkező székelyek
  • Privatizáció
  • Szamár-sziget rabjai
  • Szülei szeme
  • Történetek a Magyar Állami Népi Együttesről
  • TriaNON egy angol történész szemével
  • Vérösvény
  • 2013

  • "Mégiscsak érdemes ilyen öregnek lenni!"
  • "Szabálytalanul szabályost játszani"
  • A béke ára, a dél-tiroli autonómia
  • A boldog festő
  • A Csontváry életút
  • A Drakula dilemma
  • A háború mindennapjai
  • A Láthatatlan Generáció
  • A norvég Prímásnő
  • A szántó-vető lelkész
  • A szárszói időkapszula
  • Ámos Imre
  • Anyám levelei Sztálin elvtárshoz
  • Árvíz 2013
  • Budapest Bár- A film
  • Dédapáim és én
  • Ez egy ilyen falu…
  • Game Over
  • Gyaloglás gulágföldön 2.
  • Gyaloglás gulágföldön 3.
  • Hangjegyesek
  • Határon, 89-ben
  • Jelenetek egy operatőr életéből
  • Jön az árvíz, jön az árvíz...
  • Karácsonyi bárány
  • Keresztfához megyek
  • Két székely
  • Közösen a jövőért
  • Lejáratás és bomlasztás
  • Magyarország világháborúja (1. epizód)
  • Ólomkapu
  • Operatív érték
  • Rákosi Mátyás száműzetésben
  • Székelyföldi betyárok
  • Szembesítés IX-XI. Rész
  • Szentendre Swamimala
  • Szeretettel, Jane
  • Te tudtad ezt? Csodálatos férfiak, lapáttal
  • Tomi, Ervin és az iskola
  • Trans Duna 1-2.
  • Tündér Ilona és a történelem - Horthy Istvánné
  • Vértanúságra ítélve
  • 2012

  • A magyar tej
  • A Nagybereki Állami Gazdaság után
  • A tartótiszt
  • Az utolsó hadifoglyok?
  • Bakonyi juhászasszony
  • Belépési nyilatkozat I-III.
  • Cinema Inferno
  • Cselekvő hit
  • Csikósok robogón és lóháton
  • Égjen inkább az olajmező…
  • Egy döntő pillanat
  • Egy szabad ember a félelem világában
  • Elfelejtett parancsnok
  • Elhallgatott történelem - Ha a kulák mozdulna...
  • És a levelek lehullottak
  • Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan
  • Gregus Máté nyomában
  • Határúton
  • Homo politicus - Politikus ember
  • Hon-vágy
  • Hősök Aranygárdája
  • Kényszerszinglik
  • Kivonulás a Paradicsomba
  • Kolompok nyelvén 1.
  • Kolompok nyelvén 2.
  • Komlóskai gyémánt
  • Kulák volt az apám
  • Kútfúrás, avagy kincskeresés másképp
  • Magyar retró 2.
  • Magyarok a Barcáért
  • Minden hajnalban
  • Mintha nem otthon lennénk… 1-2 rész
  • O Grast Haj Ame
  • Örvényben
  • Panoráma
  • Pusztai emberek
  • Székely lelemény
  • Szent József a Dobroda partján
  • Tenyérnyi gyerekek
  • Túlélés vagy népszolgálat?
  • Tűnt idők mozija 9-11. rész
  • Vaddisznók
  • Van berekfa, nincsen rét
  • Városon kívüli találkozások
  • 2011

  • A csepeli kettős gyilkosság
  • A keresett személy él...
  • A nyomsávon I-II.
  • A tér
  • Az igazság soha nem késő I-III.
  • Bárka vagy fészek?
  • Besence Open
  • Elhallgatott gyalázat
  • Gyaloglás gulágföldön 1.
  • Három Királyok
  • Mária-út 1-3.
  • Márton Áron boldoggá avatási pere 1-3.
  • Másik Magyarország
  • Munkácsy Mihály életút 1-2.
  • Ösvény a Viharsarokban
  • STIGMA - Tőkés Eszter a Szekuritáte célkeresztjében
  • Szabadság szárnyán
  • Szembesítés VI.-VIII. rész
  • Színről színre
  • Tanyák népe
  • Tatafilm
  • Tűnt idők mozija 6-8. rész
  • 2006

  • Asszonyok a forradalomban