Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A Bármicvó fiúk A Bármicvó fiúk 100%

Filmünk történetének középpontjában két “fiú” Bármicvó ünnepségére történő felkészülés áll. Mindkettőjük számára kiemelten fontos ez az esemény. A zsidó hagyomány szerinti férfivé válás útját ugyanakkor a köztük lévő 70 év korkülönbség miatt jelentősen különbözően élik meg. Az özvegy, 83 éves Gyuri bácsi számára most jött el az idő, hogy legyőzze félelmeit, engedje magát emlékezni azokra a nehéz időkre, amivel szembesülnie kellett 13 éves korában és végre beteljesüljön az, aminek 70 évvel ezelőtt kellett volna megtörténnie. Az álmokkal és reményekkel teli 13 éves kamasz, Shalom, Gyuri bácsit a saját elveszett gyerekkorára emlékezteti. A fiú felkészülése csupa természetes, örömteli esemény, tele pozitív izgalommal, míg az idős embernek először meg kell küzdenie saját gyászával, szorongásaival miközben a Tora elé járulásához szükséges rituális gyakorlatokat nap-mint nap végzendő kemény munkával igyekszik elsajátítani. A kamasz fiú mögött egy erős, támogató közösség áll, míg Gyuri egyedül küzd szorgalmas iskolás fiúként, ami a néző számára egyszerre szívszorító és olykor keserédesen mulatságos. A folyamat során, amelyben a rabbi és a fiatal fiú bevonják Gyurit a rituális élet hétköznapjaiba, ő egy alternatív univerzummal ismerkedik meg, egy lehetséges élettel, amely az övé lehetett volna, ha a történelem nem szól közbe. Filmünk egy idős ember és egy kamasz fiú kölcsönös tanítási-tanulási folyamatába enged betekintést, az emberi kapcsolatok és a generációkat összekötő hidak fontosságának érzékletes bemutatásával.

pályázati adatok

partner
Oláh Katalin
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2016
támogatás összege
5 820 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
OLÁH KATALIN, CSUKÁS SÁNDOR
forgatókönyvíró
OLÁH KATALIN
operatőr
CSUKÁS SÁNDOR H.S.C.
zeneszerző
BARCZA GERGELY
vágó
OLÁH KATALIN
szereplők
ARÁNYI GYÖRGY, KÖVES SALOM, KÖVES SLOMÓ
hangmérnök
Bőhm Dániel
vágóasszisztens
Zimay András
animátor
EGELY KATI
technikai stáb
Fekete Janó - colorist

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Makabor Stúdió Kft.
producer
OLÁH KATALIN
produkciós asszisztens
Rózsavölgyi Barbara
gyártás tervezett ideje
2017.01.01-2017.09.01
forgatás tervezett befejezése
2017.05.01
digitális fényelés
Budapest Color Club

technikai adatok

masteranyag
HD, stereo, 16:9
játékidő
74 perc

forgalmazási adatok, díjak

fesztiválok, díjak
PRIX EUROPA 2018 jelölés