Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Ütésváltás Ütésváltás 100%

„Súlyos ütésváltás – a sportág reménysége leukémiás” hasonló híradások jelentek meg 2016 júniusában az országos médiában. A 17 éves Vörös Márton ifjúsági válogatott ökölvívó, országos bajnokra egy, az eddigieknél sokkal nehezebb meccs várt: az életéért és az életét jelentő sportpályafutásáért kellett küzdenie. A majdnem egy évig tartó kezeléssorozat után néhány hónappal Marci betegsége kiújult. A megoldást a csontvelő-átültetés hozta meg, melynek donora saját – szintén bokszoló - öccse volt. A kezeléssel azonban Marci sportpályafutása örökre véget ért. A film ebbe a helyzetbe lép be. A kérdés már nem a visszatérés, hanem az, hogyan illeszthetők be a feladott álmok a hétköznapokba. Beilleszthetők-e egyáltalán, vagy álmok maradnak csupán. A film helyszíne Oroszlány. Megismerjük az itt élő, gyakran nehéz sorsú fiatalokat, és megértjük, hogy Marci küzdelme nemcsak önmagáért folyt. A sokszor kilátástalan helyzetben lévő, a leépült iparvárosban lézengő gyerekek Marci sorsában reményt és a jobb élet lehetőségét látták. A küzdelem értelmét. A film másik helyszínét a fiúk által rajongásig szeretett edzőtermek adják, a tatabányai, ahonnan a fiatal sportoló karrierje indult, és a budapesti „Fészek”. A filmben így olyan sorsok is megjelennek, amelyek Marci életének alakulását jelentősen meghatározták: a fiuk boldogulásáért és gyógyulásáért mindent elkövető szülők, az edzők, a fiú barátai, akik felnéznek rá, sporttársai. A néző így a nagyon is valós, hétköznapi és a szimbolikus küzdelem minden eleméről képet kap és felteheti magának a kérdést, ő maga mit tenne meg az életéért és az álmaiért.

pályázati adatok

partner
Czutor II György
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2016
támogatás összege
6 500 000 Ft

alkotók

műfaj
Dokumentumfilm
rendező
Dallos Csaba
forgatókönyvíró
Dallos Csaba, Földvári Barbara
operatőr
Babay Máté, Dallos Csaba, Paulisinecz Éva
zeneszerző
Főnix Crew
dalszöveg
Kutacs Krisztofer, Kutacs Roland
vágó
Dallos Csaba
szakértő
Kalló László, Kramarics Róbert
rendezőasszisztens
Paulisinecz Éva
segédoperatőr
Paulisinecz Éva

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Official Films Kft.
producer
Czutor György
gyártásvezető
Bogár Mariann
gyártás tervezett ideje
2017.02.17-2018.05.15
forgatás tervezett befejezése
2018.01.31

technikai adatok

játékidő
52

forgalmazási adatok, díjak