Közép- és Kelet-Európában, a volt kommunista államokban a második világháborút követően az egyházak helyzete alapvetően megváltozott. Módszeres keresztényüldözés volt 1945-től egészen 1990-ig, a rendszerváltásig. Magyarországon 1945 után a keresztény egyházak és a vallásosság az egyik első számú ideológiai ellenséggé lépett elő. A „klerikális reakció” – az egyházak – a szocializmus építését akadályozó „erők” egyik gyűjtőfogalma lett. Rákosi uralma alatt a katolikus egyházi személyek több mint kétharmada, a Kádári Magyarországon közel fele szenvedett el évekig, néha évtizedekig  tartó meghurcoltatást. 1945 és 1989 között összesen 439 pap és 245 szerzetes került börtönbe, internáló táborba.

A tartótiszt c. filmem után, -  mely teljesen új szemszögből: a szembesítés és a kendőzetlen párbeszéd módszerével mutatta be a Kádár-korszak állambiztonsági munkájának egy szeletét,  - most a dokumentumfilm folytatásaként e filmben megismerhetjük az egykoron besúgottak sajátos viszonyulását a róluk jelentő besúgókhoz. A keresztényi megbocsátás talán a lelkületből ered, talán egy isteni felsőbb sugallatra, de a talány is ott lebeg a mondatok, gesztusok között.

A film szereplői egykori és mai regnumisták. A Regnum Marianum volt az egyetlen, magyar ifjúsággal foglalkozó vallási közösség, amely az állandó zaklatások ellenére is folyamatosan élt és működött a kommunista rezsim alatt. Tartótisztek által beszervezett hálózati személyekkel figyeltették, üldözték őket, lejáratási akciókkal próbálkoztak. Szemmel tartásukra többnyire zsarolással, a regnumiak közül is szerveztek be ügynöknek, besúgónak arra alkalmas személyeket. 

Három külön törvénysértő perben (1961, 1965 és 1971) 13 papot ítéltek el összesen 71 évre, 3 laikus vezetőt pedig összesen 4,5 évre.