Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Operatív érték Operatív érték 100%

A besúgottak

Közép- és Kelet-Európában, a volt kommunista államokban a második világháborút követően az egyházak helyzete alapvetően megváltozott. Módszeres keresztényüldözés volt 1945-től egészen 1990-ig, a rendszerváltásig. Magyarországon 1945 után a keresztény egyházak és a vallásosság az egyik első számú ideológiai ellenséggé lépett elő. A „klerikális reakció” – az egyházak – a szocializmus építését akadályozó „erők” egyik gyűjtőfogalma lett. Rákosi uralma alatt a katolikus egyházi személyek több mint kétharmada, a Kádári Magyarországon közel fele szenvedett el évekig, néha évtizedekig  tartó meghurcoltatást. 1945 és 1989 között összesen 439 pap és 245 szerzetes került börtönbe, internáló táborba.

A tartótiszt c. filmem után, -  mely teljesen új szemszögből: a szembesítés és a kendőzetlen párbeszéd módszerével mutatta be a Kádár-korszak állambiztonsági munkájának egy szeletét,  - most a dokumentumfilm folytatásaként e filmben megismerhetjük az egykoron besúgottak sajátos viszonyulását a róluk jelentő besúgókhoz. A keresztényi megbocsátás talán a lelkületből ered, talán egy isteni felsőbb sugallatra, de a talány is ott lebeg a mondatok, gesztusok között.

A film szereplői egykori és mai regnumisták. A Regnum Marianum volt az egyetlen, magyar ifjúsággal foglalkozó vallási közösség, amely az állandó zaklatások ellenére is folyamatosan élt és működött a kommunista rezsim alatt. Tartótisztek által beszervezett hálózati személyekkel figyeltették, üldözték őket, lejáratási akciókkal próbálkoztak. Szemmel tartásukra többnyire zsarolással, a regnumiak közül is szerveztek be ügynöknek, besúgónak arra alkalmas személyeket. 

Három külön törvénysértő perben (1961, 1965 és 1971) 13 papot ítéltek el összesen 71 évre, 3 laikus vezetőt pedig összesen 4,5 évre.

pályázati adatok

partner
Varga Ágota
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2013
támogatás összege
8 000 000 Ft

filmográfiai adatok

címváltozatok
-
műfaj
dokumentumfilm
alkotók
Varga Ágota - író-szerkesztő-rendező-producer
Varga Ábel - zeneszerző-előadó
szereplők
Széll Vince - nyugdíjas mérnök
Somogyi Sándor - nyugalmazott lelkész
Hegyi Veronika - keramikus
Forstner Miklós - nyugdíjas mérnök
Kertész Ferenc - nyugdíjas mérnök
Major Sándor - nyugalmazott plébános
Prof. Dr. Naszlady Attila - MTA doktora
Dr. Bálint Géza - MTA doktora
Bányász Ákos - nyugdíjas mérnök
Balás Béla - kaposvári megyéspüspök
Bajcsy Lajos - é.e. plébános
szakértők, közreműködők
Zinner Tibor - szakértő-jogtörténész
Vörös Géza - szakértő-levéltáros
Orbán Balázs - szakértő-levéltáros
technikai stáb
Markert Károly - operatőr
Klimes Tamás - operatőr
Dobronay László - segédoperatőr
Mehrli Noémi - vágó
Szalai Károly - vágó
Faludi Sándor - hangmérnök
Varga Botond - munkatárs

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Filmira Bt.
gyártók
Varga Ágota - producer
Fabók István - gyártásvezető
gyártó partnerek
-
gyártás tervezett ideje
2013.07.01-2014.07.31
forgatás tervezett befejezése
2014.04.30
forgatási helyszínek
Budapest, Kaposvár, Taszár
utómunkák
Szalai Károly - vágó
Mehrli Noémi - vágó

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
52 perc és 65 perc
képformátum
16:9, 1920X1080, 25p, HD, Color
hangtípus
mono, 48KHz, 16bit, wave

forgalmazási adatok, díjak

forgalmazó
Filmira Bt.
ősbemutató
Uránia Nemzeti Filmszínház - 2014.11.06
fesztiválok, díjak
-
televíziós sugárzások
Duna World - 2014.09.30
Duna Televízió - 2014.09.29
sajtótükör
-
megjegyzések, érdekességek
-