Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

DAESH DAESH 100%

Harc az Iszlám Állam ellen

DAIS (arab mozaik szó) – Daula al-Islamyah fil-Iraq wa ash-Sham, azaz Levantei és Iraki Iszlám Állam Az Iszlám Állam (IS) radikális terrorista szervezet, vagy ahogy a Közel-keleten hívják, DAIS, napjainkra hatalmas és jól szervezett pszeudó állammá nőtte ki magát a Közel-Keleten. Jelenleg több oldalról is támadják, de még nem exitál. Vezetője Abu Omár Al-Baghdadi, aki miután bekapcsolódott a szomszédos Szíria zűrzavaros (polgár)háborújába 2013-ban kikiáltotta az Iszlám Államot, melynek végső célja egy világméretű szunnita Kalifátus megteremtése. Kiválóan szervezett propagandával sokkolják a mainstream és a közösségi médiát a szervezet rémtettei, mint a túszaik nyilvános lefejezéséről, vagy az ókori műkincsek szétveréséről szóló videóik. Harcolnak mindenkivel, a síita iraki kormánnyal, az őket támogató iráni fegyveres erőkkel, az iraki kurdokkal, a szunnita szír kormánnyal, siíta és keresztény milíciákkal egyaránt, az orosz és a török hadsereggel, de fenyegetik még a térség erős államának számító Szaúd-Arábiát is. Területén bevezette a Korán alapú törvénykezést, és terrorizálja a velük egyet nem értő szunnitákat, keresztényeket, de elsősorban az ott élő siíta közösségeket. Jól szervezett propagandájuk miatt, a kegyetlenkedéseik népszerűvé teszik őket a muszlim fiatalok körében, akik Afrikából, Ázsiából, de Nyugat és Kelet Európából is özönlenek hozzájuk. Jelenleg közel akkora területet ural, mint Nagy-Britannia. 2015-ben magyar katonák utaztak az iraki Erbilbe, a térség kurd központjába. A honvédek a kurd katonai tábort védik és segítenek a kurd hadsereg és a gerillák kiképzésében a DAESH elleni harcban. A film hangsúlyozza a nemzetközi és az ehhez kapcsolódó magyar katonai vállalást az Iszlám Állam elleni harcban. A film azonban nemcsak erről szól, hanem a magyar részvételt elhelyezi nemzetközi viszonylatban is, mindazokon a helyszíneken, amik fontosak a téma megértése szempontjából! A kétfrontos, iraki és szír harcok mellett, forgatunk Líbiában és Afganisztánban is, mivel a Daesh ebben a két bukott államban a legaktívabb. Fontosnak tartjuk, hogy bemutassuk azokat a magyar segélyszervezeteket és vállalatokat, akik a háborús körülmények ellenére a térségben maradtak és tevőlegesen részt vállalnak a régió működtetésében és újjáépítésében. A film írója, rendezője a Corvinus egyetem doktora, a terrorizmus és a fegyveres iszlám konfliktusok kutatója. Beutazta többször a térséget, Kínától Libanonig, mint szakértő, tudósító vagy mint filmrendező. Afganisztánban a NATO HQ felkért szakértőjeként dolgozott. A filmben szakértőként részt vesz még Prof. Emer. Dr. Rostoványi Zsolt, Közel-Kelet kutató, a Corvinus volt rektora és Dr. Resperger István ezredes, a Nemzetbiztonsági Intézet igazgatója, az NKE tanára.

pályázati adatok

partner
Kozma Péter
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2016
támogatás összege
10 000 000 Ft

alkotók

műfaj
Dokumentumfilm
rendező
Dr. Banai Tibor Péter
forgatókönyvíró
Dr. Banai Tibor Péter
zeneszerző
Kozma Kata
vágó
Juhász Edvárd
további alkotók
M Deák Kristóf - operatőr
K Kovács Ákos - operatőr
Dr. Banai Tibor Péter - operatőr
Cser János - HM interjú
narrátor
Dr. Banai Tibor Péter
szakértők, közreműködők
Makeen
Zir
Halo Raouf
Hezha
General SirhanBarzani - Support Forces
General Sirwan Barzani - Black Tiger
Szatmári Barnabás - Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Kis Boáz - Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Kelemen Tamás - Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Dékány Bence - Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Szalay-Bobrovniczky Kristóf - Honvédelmi Minisztérium
Benkő Tibor - Honvédelmi Minisztérium
Kelemen Béla - Honvédelmi Minisztérium
Kurucz István - Honvédelmi Minisztérium
Bekes Borbála - Honvédelmi Minisztérium
Kenyeres Gábor
rendezőasszisztens
Kozma Simon
rendező munkatársa
Banka Máté
hangmérnök
Juhász Edvárd

gyártási- és produkciós adatok

producer
Kozma Péter
gyártásvezető
Németh Zsuzsanna
gyártók
Muhi András - Gyártás
gyártás tervezett ideje
2017.08.10-2022.12.31
forgatás tervezett befejezése
2022.06.05
forgatási helyszínek
Szerbia
Bosznia
Egyesült Királyság
Mali
Magyarország
Szíris
Törökország
Kurdisztán
Irak

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
80

forgalmazási adatok, díjak