Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Kivonulás a Paradicsomba Kivonulás a Paradicsomba 100%

Álmodtam egy világot

Az a gazdasági, egészségügyi környezet, amely nyomasztóan veszi körül a hétköznapjainkat, az eladósodás és magárahagyatottság érzésével tölti el az embert. Ugyanakkor elveszi annak a képességét is, amit az ősi kultúrák birtokoltak – eggyé válva a természettel kiszámítható és jól működő világot teremteni. Szabad-e hinni annak lehetőségében, hogy mindent elölről kezdhetünk, vissza lehet térni az alapokhoz, és mindazt, amit eleink jól ismertek, elő lehet venni, és újra hasznossá tenni?

 

Erre példa Pázmánd, a közösségi és hagyományos alapokon gazdálkodó falu. Gáspár Mátyás, aki közösség szervezőként számos olyan kezdeményezésben vett részt, amely összefogta egy-egy jó cél érdekében az embereket, most arra vállalkozott, hogy Pázmánd környezetfejlesztő polgármesterével közösen egy önállóan gazdálkodó falut hozzon létre. Ebben a faluban nem csak arra ügyelnek, hogy az esővizet felfogják, napelemeket tegyenek a házakra, hanem a gazdálkodó szemléletet elterjesztik a falubeli családoknál. Ennek következményeként sok felnőtt kapta vissza hitét abban, hogy érdemes hozzáfogni a földműveléshez, mert ez a megélhetésen túl a természet rendjét értő szemléletmódot is ad az embernek. A történet kiteljesedése, hogy Mátyás amerikában élő fia, András ennek a módszernek a hatására önálló gazdaságot hozott létre. A módszernek kinn, a tengerentúlon is számos követője lett az elmúlt hónapokban. A forgatás egy éven keresztül követi nyomon a két közösség fejlődését a kezdetektől.

pályázati adatok

partner
Janovics Zoltán
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2012
támogatás összege
8 080 000 Ft

alkotók

műfaj
Dokumentumfilm
rendező
Szekeres Csaba
író
Szekeres Csaba
operatőr
Várkonyi Sándor
zeneszerző
Ifj. Kucsera Géza
vágó
Szekeres Csaba
szereplők
A Szőlőhegyi Baráti Kör tagjai
Szabó Hedvig
Pintér László
Kutai Tibor
John Perkins
Kolonics Jánosné, Annus néni
Dr. Virányiné Dr. Reichenbach Mónika
Kernuska Csaba
Vértes János
Gáspár Mátyás
Gáspár András
Gáspárné Takáts Mária
Répási Ágnes
Gáspár Sokyia
Gáspár Noah
Asztalos Zoltán
Forrai Tamás
Dr. Fülöp Gyula
Hekman Tibor
hangmérnök
Zalányi László

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Omega-Kreatív Bt.
producer
Novák Tamás
gyártásvezető
Gáspár Judit
gyártás tervezett ideje
2012.09.01-2013.10.30
forgatás tervezett befejezése
2013.08.30

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
52 perc

forgalmazási adatok, díjak

televíziós sugárzások
M1 - 2014.09.03
sajtótükör
„Ökológiai téma helyett toleranciaproblémába botlottam”
Kivonulás a Paradicsomba
Kísérlet magyar önellátó falura – interjú Szekeres Csabával