Bizsu 46. kiállítását nyitották meg idén szeptemberben, a Duna Palotában. Bizsu naiv cigány festő. A megnyitó szövege, és néhány róla szóló művészeti recenzió a képekkel együtt fölkerültek a világhálóra. Ausztráliában Bozsvári Sándor véletlenül rákeresett a Bizsuról szóló oldalra és mikor megtalálta elámult. Bozsvári árva gyerekként nőtt föl, 1979-ben disszidált. Egész életében az apját kereste. Titokban reménykedett, hogy meg is találja, bár korábban azt mondták neki, hogy édesapja az 56-os forradalom idején meghalt. Most meg úgy érzi, hogy a monitoron saját apját pillantotta meg. Kutatni kezdett Bizsu után a hivatalos magyar szerveknél. Néhány nap múlva a BM-ből visszaírtak neki, hogy a keresett személy él, Dilinkó Gábornak hívják, jelenleg a Mátyásföldi Bajtársak Otthonában él, telefonszáma ez és ez. Sándor Ausztráliából fölhívta: „Édesapám, itt Bozsvári Sándor beszél!” - a vonal másik végén Bizsu hallgatott. Azt tudta, hogy egyszer egy Bozsvári komoly szerepet játszott az életében. Marika a legnagyobb szerelme volt. Fiuk is született 1952-ben, de mert a leányanya még csak tizennégy éves volt, elvették tőle a gyereket és árvaházba tették. Soha többé nem látták egymást hárman. Ekkor megszólalt a telefonban Bizsu: „Én vagyok az apád! Mindjárt adok a fejednek, na, lökd a sódert!” És beszéltek órákon át nap, mint nap. Mígnem Sándor fölült egy repülőre és Budapestre érkezett egy hétre, hogy majdnem hatvan év után találkozhasson az apjával. Amikor a parányi szobában átölelték egymást, csodálkoztak, simogatták egymást és sírtak.

Beszélgetések hosszú sora következett. Sándor megtudta apjáról, hogy belekeveredett az 56-os forradalomba és a Corvin közt védve, november 2-án eszméletlenül vitték kórházba fej és láblövése miatt. Az ügyész a néphatalom elleni fegyveres szervezkedés bűntette miatt halált kért fejére, végül életfogytiglant kapott, majd 63-ban szabadult. Fűtésszerelőként dolgozott a Lipótvárosban. Közben elkezdett festeni. A fogházban történt kínzások közben ujjaiban csontperceit szétzúzták. Nem tudja kezével tartani az ecsetet, ezért ujjbeggyel és ronggyal fest. Mindez nem gátolja meg abban, hogy képeibe nagyon finom, távolról nem, csak közelről látható részleteket rejtsen el, titkos üzenetként. Sándor elmesélte Bizsunak, hogy kitanulta a férfi-női szabóságot, és már a 70-es években ő varrta az LGT, a Generál a Hungária fellépő ruháit. Ezt a szakmát folytatta Ausztráliában is. Aztán jött a megkerülhetetlen kérdés.„Nekem az árvaházi névkeresztségben anyám nevét adták, aki parasztlány volt. Kamaszkoromban elvitt magához, de négy nap múlva visszaszöktem. Akkor mondta, hogy apámat Dilinkónak hívták.” „Édes fiam, ha én cigány vagyok, akkor te is az vagy…”

A megrendítő találkozást apa és fia között november 17-én fölvettük.