Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Trans Duna 1-2. Trans Duna 1-2. 100%

Felső Duna / Al-Duna

Dokumentumfilm sorozatomban a dunai magyar teherhajósok életmódját és magát a folyót szeretném bemutatni a forrástól a torkolatig, négy évszakos tematikába rendezve. A későbbiekben négy részesre bővíthető szériának jelenleg az őszi és a téli epizódjaira pályázunk. Miközben a 2580 km hosszú Duna Európa egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala, mégis kevesen ismerik a folyón élő és dolgozó teherhajósok nomád életmódját, ezért fontosnak tartom, hogy bemutassam ezt a vizuálisan és emberileg is megkapó közeget. Epizódonként egy-egy dunai hajót és magyar legénységüket készülök bemutatni, miközben megismerjük a bejárt folyószakaszt is, egy különleges és személyes szemszögből. Az elő részben, az őszi epizódban - amelyben a Fekete-erdőtől Bécsig jutunk el- az egyetlen dunai hajókapitányként dolgozó nő, Gerits Gabriella (46) történetét és mindennapjait mutatjuk be, aki élettársával egy 80 méter hosszú uszályon él és dolgozik, tavaly kevesebb, mint egy hetet töltöttek a szárazföldön. Gabriella nő létére is jól boldogul ebben a férfias szakmában, az egész napos fizikai munka mellett, még ebédet főzni és jógázni is van energiája. Lételeme a hajózás, el sem tudja képzelni, hogy a szárazföldön éljen, ellenben élettársa, József (58) két éven belül szeretne letelepedni. Kettőjük élettörténete és intenzív, összezárt élet- és munkatársi kapcsolata jó lehetőséget kínál a Duna forrásvidékének és a hajós élet megismeréshez. A második epizódban - télen - a szlovák és magyar Duna-szakaszt mutatjuk be a Gulics család 160 méter hosszú hajójáról, amelyet apa és fia együtt dirigál. Egy-egy hosszabb út fizikailag és pszichikailag is kemény kihívás, a 9 férfi együtt dolgozik, mos, főz, takarít hónapokig összezárva. A fiú, Guli (30) is matrózként kezdte, szenet lapátolt és felmosott, kemény munkával bizonyította be rátermettségét. Az Öreg nyugdíjazásával ő lesz majd a hajó parancsnoka. Korából adódóan gyakran felmerül benne a családalapítás gondolata, miközben sejti, ha a hajózást választja, szinte esélytelen, hogy kiegyensúlyozott családi életet élhessen. Ebből az érdekes életszituációból kiindulva mutatjuk be a folyó középső szakaszát. A film formailag a hajós élet szituációinak megfigyelésből, leginkább hangban használt mélyinterjúkból és látványos tájábrázolásból tevődik össze, narrációt csak keveset, összefoglaló jelleggel használnánk, a zene fontos dramaturgia elem. A magyar hajósok életét, és a Duna közegét nem pusztán bemutatni, hanem hangulatában átélhetővé is szeretném tenni. Célunk, hogy elkészült epizódok alkalmasak legyenek az itthoni és külföldi televíziós bemutatásra.

pályázati adatok

partner
Pataki Ágnes
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2013
támogatás összege
10 000 000 Ft

alkotók

címváltozatok
Élet a Dunán (munkacím)
műfaj
Dokumentumfilm
további alkotók
Somogyvári Gergely - rendező
Barabás Lőrinc - zene
szereplők
Adriányi Antal, Bartucz István, Gordos Gábor, Mikó László, Perei László - Melanie-H hajó - a hajó legénysége
Cseke Imre, Pap László - Spohia Maria hajó - a hajó legénysége
technikai stáb
Somogyvári Gergely - operatőr
Feszt Judit - Vágó
Kis Anna - Rendezőasszisztens
Hörömpöli Márk - hangmérnök
Bodnár Mona - Felvételvezető
Harcos Andrea - Gyártásvezető

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Partnersfilm Kft.
gyártók
Pataki Ágnes - producer
gyártás tervezett ideje
2013.08.01-2014.12.31
forgatás tervezett befejezése
2014.11.02
forgatási helyszínek
Az első részben a Duna eredetétől egészen Bécsig egy búzát szállító uszályhajón követjük végig a Dunai hajósok életét. A második részben Bajától Konstancáig folytatjuk utunkat egy másik hajó másik legénységével.
utómunkák
Feszt Judit - vágó
Barabás Lőrinc - zene
Péterffy Márton - 4 CUT - hangutómunka
Kabán Benedek - Origo - fényelés

technikai adatok

masteranyag
Apple ProRes HQ422
játékidő
2X52 perc

forgalmazási adatok, díjak