Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Emberek az embertelenségben Emberek az embertelenségben 100%

Két hazát adott végzetünk…

A háborút lezáró győzelem napja, csak a győzteseknek hozta meg a nyugalmat. Még tízmilliók számára folytatódott a rettegés, a törvényen kívüliség állapota. Sokan voltak, akikre jogos felelősségre vonás várt, de a túlnyomó többséget csupán kollektív bűnösség elve alapján telepítették ki, elsősorban azért, hogy a vagyonukat megszerezzék. 1948 végén két vasúti szerelvény indult el a felvidéki Udvard vasútállomásáról. Az egyik a Tolna megyei Bonyhád és Kakasd, a másik Szarvas, Pitvaros, Tótkomlós felé. Kitelepített magyar családok utaztak a vonaton, akiknek egy hetük volt, hogy ingóságaikat összeszedjék és bevagonírozzák. A Tolnába tartó vonathoz csatolták az Istenes család vagonját, a szarvasihoz Lelkeséket. Mindkét családban volt két kisfiú. Istenes László és Lelkes Lajos, akik távoli rokonok is voltak, de csak évtizedek múlva találkoztak ismét. Mindketten tartalmas életpályát futottak be, sikereseknek tekinthetők. A két férfi felidézi az egykori „kirándulást”, a megpróbáltatásokat, a gazdag sváb és a szegény szlovák – de mindenképp idegen - környezetbe való kényszerű beilleszkedést. Vajon a kitelepítést elkerülők és a kényszerű betelepülők miként maradhattak meg embernek az embertelenségben, s nem váltak egymás farkasává? Miként ismerték fel, hogy bár látszólag ellentétes oldalon állnak, valójában közös a sorsuk, s elsősorban rajtuk múlik, hogy poklot vagy mennyországot teremtenek maguknak.

pályázati adatok

partner
Monostori Zsolt
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2015
támogatás összege
7 350 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Hollós László
társrendező
Dala István
forgatókönyvíró
Pekár István
szerkesztő
Pekár István
operatőr
Dala István
zeneszerző
Margit József
vágó
Bartos Bence
szereplők
Lelkes Lajos
Istenes László
Kuszi Károly
Vadkerty Katalin
riporter
Pekár István
szakértő
Vadkerty Katalin
hangmérnök
Faludi Sándor
kameratechnikus
Ecsedy Márton

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Geo-Ökofilm Kft.
producer
Hollós László
gyártásvezető
Monostori Zsolt
gyártás tervezett ideje
2015.11.30-2017.02.28
forgatás tervezett befejezése
2016.10.27
forgatási helyszínek
Bonyhád
Kakasd
Budapest
Udvard
Szarvas

technikai adatok

masteranyag
Full HD
játékidő
50 perc

forgalmazási adatok, díjak