Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Elhallgatott zenekarok Elhallgatott zenekarok 100%

ELHALLGATOTT ZENEKAROK a 60-as, 70-es években

Durván 1968 és 1975 között volt 10-13 zenekar, akiknek minden fellépésére, Budapesten és vidéken több ezer ember ment el. Ezek közül is kiemelkedő volt a Taurus, akiknél 5-10000 ezer ember tombolt a koncerteken. Első fellépésük alkalmával a Budai Ifjúsági parkban több mint 10000 ember zsúfolódott össze, és a koncert végén a szűnni nem akaró tapsban, őrjöngésben az emberek a Clark Ádám térre mentek, ahol megállítva a közlekedést, már a készülő rendőri intézkedés közepette azt üvöltötték föl az ég felé: Radics Bélát a pártba! Taurust a kormányba! „Először megverni, aztán megnyerni” - ezt az elvet követte a korai kádári pártvezetés, ha a fiatalok megregulázása került napirendre – írja Csatári Bence idén megjelent „A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája” alcímű könyvében. Ennek a 10-13 zenekarnak az akkori jelenléte, fellépései, a zenéje, koncertjei, magukban hordozták a szabadság eszményét. Többüknek teljes nagylemezre való anyaga volt, mégsem jutottak el oda, hogy egy LP-n megjelenjenek. Mert az akkori párvezetés, élén Erdős és Bors elvtársakkal mindent megtettek azért, hogy megállítsák ezeknek az együtteseknek egyre növekvő népszerűségét. Az elhallgattatott zenekarok sora: Kex, Syrius, Bajtala, Taurus, Liversing, Atlasz, Scampolo, Aligátor, Tűzkerék, Atlantisz. Ezek közül a Kex fele, a Syrius egésze, Bajtala János és a dobos, az egész Atlasz Flamm Ferivel, a Scampoloból hárman, a Taurusból Brunner Győző még a 70-es évek elején disszidáltak. Radics Béla (Taurus), Faragó Judy (Scampolo), Váradi Vadölő János, a Liversing gitárosa Szendrődy Zsolt, a Tűzkerék basszgitárosa Kun Tamás, vagy a Kex-es Somló Tamás 2016-ban, vagy Bianki Iván és Imre Attila idő előtt, a negyvenes éveik végén, meghaltak. Így utólag úgy tűnik sikeres volt az MSZMP ifjúsági kultúrpolitikája, már ami a tiltást és a rombolást illeti. Nem naiv a kérdés: vajon miért kellett elhallgattatni ezeket a zenekarokat? Miért nem tudtak nagylemezt kiadni, miért nem kerülhettek be az akkori médiába?

Most készül egy dokumentumfilm, egy nagy koncert a MOM Kulturális Központban és egy lemezfelvétel, CD. Kiegészültek a zenekarok új, fiatal tagokkal és a régi ismert számokat, új hangzással, új tartalommal átdolgozva adják elő. Végső soron hat együttest sikerült színpadra állítani, akik között olyan ismert muzsikusokat találunk, mint Pataki László (Liversing és Syrius), Makrai Pál (Atlas), Tóth János Rudolf, Zsoldos Tamás, Kiss Petra (Kex) Anda Bálint, Felkai Tamás, Deák Bill Gyula (Új Taurus) A filmben sok archív felvétel között megszólalnak az akkori kulturális, politikai és szakmai vezetők, maguk a zenészek, valamint látható lesz Radics Béla a Sakk-Matt-al egy olyan amatőr felvételen, amelyet a nagy közönség előtt még soha nem vetítettek.

pályázati adatok

partner
Kisfaludy II András
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2015
támogatás összege
9 900 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Kisfaludy András
operatőr
Balog Gábor, Körtési Béla
vágó
Eszlári Beáta
további alkotók
Horváth Gergely - grafika
Hegedűs István - színpadmester
Bicskei Éva - szkript
szereplők
Pataki László, Tar György, Kelemen András, Tury Árpád, Homonnay Zsombor, Kőszegi Imre, Szakcsi Lakatos Lajos, Makrai Pál, Flamm Ferenc, Szekeres Gábor, Tóth János Rudolf, Lee Oliver, Móré Attila, Zsoldos Tamás, Fekete István, Szakonyi Milan, Kiss Flóra, Anda Bálint, Felkai Miklós, Zsoldos Tamás, Móré Attila, Deák Bill Gyula
szakértő
Csatári Bence
hangmérnök
Blaskó György, Zentai László, Bálint Boldizsár
technikus
Máriáss Mihály
technikai stáb
Edőcs Bálint - informatikus

gyártási- és produkciós adatok

producer
Fabók István
társproducer
Balatoni László
gyártásvezető
Fabók István
gyártásvezető asszisztens
Szarvas Dávid
gyártás tervezett ideje
2016.03.20-2017.07.31
utómunkák
Kondás Ferenc - hangi utómunka

technikai adatok

forgalmazási adatok, díjak