Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Városon kívüli találkozások Városon kívüli találkozások 100%


Magyarországon a mezőgazdasági termelőknek a harmincöt év alattiak aránya nyolc és fél százalék, a földalapú támogatást igénylők harminc százaléka hatvan év fölötti. A vidéki fiatalok számára már nincsen varázsa a gazdálkodásnak, földművelésnek. Egyre több olyan programról hallani, melyeket azzal a céllal indítanak, hogy népszerűsítse, megismertesse a városi fiatalokkal a vidéki életet, a gazdálkodást. Ilyen a Vidék kaland program is, melynek keretében fiatalok eltöltenek egy hetet egy vidéki gazdálkodónál és ott mezőgazdasági munkát végeznek. De mi a helyzet, ha egy nagyvárosi fiatal ezek hatására úgy dönt, hogy gazdálkodó lesz? Van esélye egy működő gazdaság létrehozására? A filmünk erre próbál választ találni. Bemutatunk olyan fiatal párokat, akik a menedzsertempót erre a lehetetlen küldetésre cserélték le. Olyan emberek, akik a városi zsúfoltság helyett a vidék békéjét választották annak ellenére, hogy nem volt a családjukban korábban semmilyen paraszti hagyomány. Ám megnéztük az érem másik oldalát is. Mi a helyzet azzal az idősödő parasztemberrel, aki családja révén kötődik a vidéki élethez. Hogyan látja ő a paraszti élet évszázados kihívásait, és mi tartja még mindig a föld közelében? Hogyan látja ő a városi ficsúrok kezdő kapavágásait? Ezek a párhuzamba állított világok, egy érdekes kontrasztot mutatnak és a film végén mindenki eldöntheti, hogy Ő maga elköltözne-e vidékre gazdálkodni.

pályázati adatok

partner
Skrabski Fruzsina
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2012
támogatás összege
7 000 000 Ft

alkotók

műfaj
Dokumentumfilm
további alkotók
Janovics Zoltán - rendező
Czomba Albert - forgatókönyvíró
Janovics Zoltán - forgatókönyvíró
Czomba Imre - zeneszerző
Kopp Krisztina - rendezőasszisztens
szereplők
Bencsik József
Barca Balázs
Bencsik Józsefné Éva
Bulyka László
Csaplár Zoltán
Dr. Gyuricza Csaba
Dr. Kiss László
Dr. Mikula Lajos
Dérer Patrícia
Hamburger Ákos
Hegedűs Zsolt
Hegyes Andrea
Kecskés Borbála
Kiss-Kovács Orsolya
Muzlay Sándor
Mézner Beáta
Nagy István
Pap Zoltán
Pap Zsombor
Petőházi Tamás
Skola Imréné Rózsi
Skola Rozália
Szabadi Alex
Thuránszky Ákos
Varga Kati
Várhelyi Kristóf
Zsebők Julianna
Zsebők Tamás
Zsebőkné Lovász Anita
Géza - szamár
Bin Laden - tehén
Klaudia - tehén
Litty-lötty - tehén
Macó - tehén
Malvinka - tehén
Murmuc - tehén
Muzsányi - tehén
Nokedli - tehén
Torgyán - tehén
Tóbiás - tehén
Ági - tehén
Őzi - tehén
technikai stáb
Czomba Albert - operaőr
Kiss Sándor - operatőr
Kiss Soma - operatőr
Kuzma Viktor - operatőr
Janovics Zoltán - vágó
Kiss Sándor - vágó
Hollósi László - hangmérnök
Kopp Krisztina - gyártásvezető
Kálazy Zsuzsanna Pubi - producer-asszisztens

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Becsengetünk Produkció Filmgyártó és Média Kft.
gyártók
Skrabski Fruzsina - producer
gyártás tervezett ideje
2012.09.01-2014.04.01
forgatás tervezett befejezése
2013.12.30
forgatási helyszínek
Budapest
Csengele
Kecskemét
Kompoc
Nemesrádó
Törtel
Várvölgy

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
52 perc

forgalmazási adatok, díjak

fesztiválok, díjak
Magyar Filmhét, 2014
European Film Festival, Palic, 2015 - versenyfilm
televíziós sugárzások
TV2 - 2015.05.10
Hír Tv - 2014.12.07
Hír Tv - 2014.12.10
Hír Tv - 2014.12.13
M1 - 2014.09.02
sajtótükör
Városon kívüli találkozások a Magyar FIlmhéten
Városon kívüli találkozások