Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Az igazság soha nem késő I-III. Az igazság soha nem késő I-III. 100%

Jelenczki István:  AZ IGAZSÁG SOHASEM KÉSŐ I-II.
(A történelmi igazságtétel helyzete, 1944-2011 között.)

Az általam tervezett tényfeltáró, két részes dokumentumfilm egyenes folytatása a 2007-ben befejezett „Népek Krisztusa, Magyarország” 1956. I-IV., és a 2008-ban elkészített Tóth Ilonáról  szóló „Tisztítótűz tetején álltunk” című dokumentumfilm sorozatomnak. Filmjeim Hazánk sorsát, a történelmi időn átívelő folyamatban helyezik el, mutatják meg, mi történik általunk, velünk és ellenünk. 
A tervezett dokumentumfilm középpontjában a Zétényi-Takács féle „igazságtételi törvény” áll.
Az Országgyűlés 1991. november 4-én nagy többséggel fogadta el „az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett, és politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről” szóló törvényt. Göncz Árpád a megszavazott törvényt normakontrollra átadta az Alkotmánybíróságnak, amely hatályba lépését nem érvényesítette.

A hivatalban lévő kormány ideje alatt, Gulyás Gergely kormánypárti képviselő, az 1968-as New-York-i egyezményre és az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségére hivatkozva a lex Biszkuval megkísérli elérni, hogy az 1956-os forradalom utáni megtorlások „megrendelőit”, az akkori igazságszolgáltatás egyes szereplőit, az emberiesség elleni bűntettek miatt felelősségre vonják.Tervezett dokumentumfilmemben a törvényjavaslat parlamenti vitáját, „sorsát” szeretném végig követni.  

Történelmi áttekintés: 
Az 1944-45- ben megtörtént egymást követő idegen hatalmak megszállása.
Egy illegitim politikai rendszer kialakítása, Magyarország gyarmatosítása.Népbírósági ítéletek. A nemzetközi szervezetek által elfogadott törvények.
Rákosi totális diktatúrája.1956-os forradalom és szabadságharc.
Magyarország háborúban a Szovjetunióval szemben, emberiség ellenes, háborús bűnök.
Kádár János hűtlensége és hazaárulása, emberiség ellenes, háborús bűnök. Kádári diktatúra példátlan megtorlása, sortüzek.1989-90 Magyarország illegitim jogállása.
A Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslata. 

A jelenlegi helyzet bemutatása.
Filmemben felkért szakértők: Kahler Frigyes jogtörténész, Tóth Zoltán József történész, Zétényi Zsolt ügyvéd, Zinner Tibor jogtörténész.
A Zétényi-Takács féle igazságtételi törvény idejében „szereplő” személyek megszólaltatása:
Dr. Balsai István volt igazságügyi miniszter,
Göncz Árpád volt köztársasági elnök,
Dr. Kulcsár Kálmán jogász,
Dr. Kutrucz Katalin,
Dr. Sólyom László volt köztársasági elnök, és az alkotmánybíróság elnöke,
Dr. Solt Pál jogász,Zlinszky János jogtörténész, alkotmánybíró, valamint az akkori alkotmánybíróság tagjai - feltételezve, hogy vállalják a személyes beszélgetést, és annak rögzítését. 

Jelenczki István
Filmrendező

pályázati adatok

partner
Zseni Annamária
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2011
támogatás összege
10 000 000 Ft

alkotók

műfaj
Dokumentumfilm
rendező
Jelenczki István
forgatókönyvíró
Jelenczki István
operatőr
Kőrösi András
zeneszerző
Hortobágyi László
vágó
Tombor Andrea

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Angelus Bt.
producer
Jelenczki István
gyártás tervezett ideje
-

technikai adatok

masteranyag
Full HD
játékidő
2*52' + 80'

forgalmazási adatok, díjak

televíziós sugárzások
M1 - 2014.01.02
M1 - 2014.01.03