Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Karácsonyi bárány Karácsonyi bárány 100%

Európa egyes országaiban a juhtenyésztés nyereséges vállalkozás, Magyarországon nem. Az uniós országok agrárágazatának fellendüléséhez, az EU 2014-2020 közötti időszakban kiemelt többlettámogatást nyújt, melyből a juhtartók is részesülnek. Nálunk a kormány, jövőre 5 milliárddal emeli az ágazatnak szánt támogatást.

Itthon a juh történelmi jószág. A 19. század végén még 14 millió, a 20. század elején 10 - a két háború közt már csak 5 milliós volt az állatállomány. A 90-es években még 2 millióval számolhattunk, mostanra csupán 900 ezerre tehető az anyajuhok száma. A minimális hazai bárányhús-fogyasztás szerint egy főre 20 deka jut – egy szeletnyi. Ha sikerülne ezt éves szinten egy kilogrammra fölemelni, az már megoldaná az ágazat gondjait. A gazdák csak akkor tudnák nullára kihozni éves költségvetésüket, ha 160 százalékos bárányszaporulatot produkálnának. A hazai hétezer bejegyzett juhtenyésztő: kisvállalkozás. Mindössze háromszázan gazdálkodnak egyszerre négy-ötszáz juhval. Be tudják-e fogadni a gazdák a 2014-es támogatást, illetve tudják-e merre és milyen kitörési pontjai vannak az ágazatnak? 

A legnagyobb gazdák egyike Mazák István és családja, aki háromezer juh tenyésztésével foglalkozik. Generációk óta juhászok, ez fennmaradásuk egyik titka. A juhászat hagyományőrző foglalkozás, a tudás, a gazdálkodás, a több száz éves népi kultúra, a felelősség apáról fiúra száll. Úgy tartják, ha idő előtt meghal egy juhász, nagy valószínűséggel megszűnik az a juhászat. Mazák István és fia egyszerre megtestesítője a hagyománynak és egy modern tenyésztési, és forgalmazási szemléletnek, a gátaknak és az előrelépési lehetőségeknek. Szakmai körökben az egész ország ismeri őket. Nyíregyháza alatt a Butyka tanyán élnek és gazdálkodnak. A velük idén megtörtént két eset mutatja, hogy törvény és valóság, elmélet és gyakorlat milyen ellentmondásban állnak egymással.

A juhok és a bárányok egyik legnagyobb felvásárlója az olasz piac. Üzleti szempontból Kelet-Magyarországnak ez a nyírségi szeglete a legkeresettebb, mert az ország juh állományának a fele itt van.   Évek óta Karácsonykor és húsvétkor csak a legalacsonyabb áron tudják eladni a bárányokat. Kiderült, hogy a sok régi káderből álló Juh Terméktanács egyik tagja - aki Mazákék üzleteit is bonyolította - az olaszok által rendszeresen megfizetett ember volt. Mazákék elhatározták, hogy önállósodnak és titokban - megelőzve a beépített embert - közvetlenül adták el olasz kereskedőnek a bárányt. Soha nem látott 37%-os haszonra tettek szert. Azonban átléptek egy ki nem mondott helyi törvényt. A válasz nem váratott sokáig magára. Ismeretlen tettesek fölgyújtották Mazákék három hodálya közül a legkisebbet. A rendőrség bizonyítékok hiányában fölfüggesztette a nyomozást. A Juh Terméktanács és a rendőrség bizonyíthatatlan, de szoros kapcsolatát több konkrét eset is bizonyítja.

A másik kriminál történet is erről szól. A magyar merino juh húsának íze a legjobb Európában.  Az olaszok után németországi törökök viszik a legtöbb birkát. A török birka részben ellenőrizetlen – eladhatatlan. Rendszeresen megjelennek török kereskedők éjjel és lelopják a birkák fülbilétáját, személyi igazolványát, és később, máshol ráteszik a Románián át behozott sajátjukéra. Mazákék, okos kutyáikkal, bérjuhászaikkal, tiltott fegyvereikkel is tehetetlenek. Érdekes, hogy a Juh Terméktanács, amely kiadta az ellopott fülbilétákat, nem ismeri el Mazákék birkáinak eredetét. A Nyíregyházi rendőrség pedig nem lát okot a beavatkozásra.

A táj, a rajta élő ember hallgatag, titoktartó, nehezen érthető, nehezen megnyilatkozó. A puszták emberei hozzászoktak, hogy magukra maradtak. Mazákék az értékesítésben léptek egyet előre, helyi és hatósági kapcsolataikban hátra.  Forr a levegő. És mindig közelednek az újabb és újabb ünnepek…

pályázati adatok

partner
Kisfaludy II András
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2013
támogatás összege
7 200 000 Ft

filmográfiai adatok

címváltozatok
-
műfaj
dokumnetumfilm
alkotók
Kisfaludy András - rendező
Balog Gábor - operatőr
szereplők
Dobos Sándor
id. Mazák István
ifj. Mazák István
Illés Attila
Lipcsei András
Pálfai Gábor
Sáfián László
Varga Sándor
szakértők, közreműködők
Fakan Balázs
Illés Attila
technikai stáb
Novák Béla
Blaskó György

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Dokufilm Kft.
gyártók
Kisfaludy András - producer
gyártó partnerek
-
gyártás tervezett ideje
-
forgatás tervezett befejezése
-
forgatási helyszínek
Butyka tanya
utómunkák
-

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
52 perc
képformátum
16:9
hangtípus
-

forgalmazási adatok, díjak

forgalmazó
-
ősbemutató
-
fesztiválok, díjak
-
televíziós sugárzások
-
sajtótükör
-
megjegyzések, érdekességek
-