Magyarországon a XX. században a földdel foglalkozók, vagy a földből élő parasztemberek sorsának minden gondját, baját és annak lehetséges megoldásait tartalmazza történetünk. Gregus Máté (1861-1939) az öröklött Hódmezővásárhely környéki – pósahalmi sívó homokon először tanyát épített és gyümölcsfákkal kezdett el kísérletezni. Ez volt az első tanya a Pusztán, amelyet fák vettek körül. Kiderült, hogy ez a talaj kiváló az eperfa számára. Kb. 1000 eperfát ültetett el, amit később drótkerítéssel vett körül. Ezen kívül az út mellé és egy később megvett nagyobb földdarabba is eperfát ültetett. Ez bizonyult a legjövedelmezőbb befektetésnek. Gregus Máté nem arra törekedett, hogy minél nagyobb földje legyen, hanem hogy a meglévőn biztos jövedelmet adó befektetést eszközöljön. Tehát az epret és a másutt termett gabonáját nem adta el, hanem helyben feldolgozta saját szeszfőzdéjében és hengermalmában. Gregus kevés iskolát végzett, önművelő, önépítő, a Vásárhely környéki gazdaemberek legjobb tulajdonságait mutatta. Életét annak szentelte, hogy létrehozzon egy virágzó tanyaközpontot, azaz egy addig még nem létező falut. A mai Székkutas neki köszönheti létét. Mindent megtett azért, hogy a parasztság felemelkedjen: vállalta a közéleti szereplést és nem riadt vissza az anyagi áldozatoktól sem. A készülő film formálásába bevonjuk a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola egy szakkörét. Tanáruk vezetésével kutatják fel Gregus nyomait (nagy számban meglévő írásos és fotó dokumentumok, valamint Gregus naplója segítségével). Anyagot gyűjtenek a Gregus família még élő tagjaitól, például a Székkutason élő 93 éves Mariska nénitől (unoka), Székkutas lakóitól, Szenti Tibor kutatótól a helyi hagyományőrzők vezetőjével, Rostás Jánossal. Őket követjük kameránkkal, így újszerű közelítésben, interaktív módon a tanulócsoport reakcióit is rögzítjük, amiből kiderülhet, hogy a mai fiatal gazdászok mit tudnak hasznosítani és mivel tudnak azonosulni Gregus példájából. Ami összeköti őket, a földhöz és állatokhoz értés, ragaszkodás a földhöz, és az abból való megéléshez, az ismeretek folyamatos fejlesztése. Ettől a feldolgozási módtól azt várjuk, hogy egy rendkívüli életpálya és annak máig ható eredményei ne csak emlékként idéződjenek meg, hanem azt is bemutassuk hogy a most készülődő fiatal gazdászok hogyan vetik össze a példát saját ismeretanyagukkal, a változtatás és a lehetőségek ismeretében.