Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Hon-vágy Hon-vágy 100%

A vér nem válik vízzé

Wenckheim grófnő (Jeanne Marie Wenckheim Dickens, született 1935 Budapest) sorsán és visszaemlékezésén keresztül bepillantást nyerünk a magyar arisztokrácia egykori és jelenlegi életébe. A film az 1940-es években „kezdődik” a háborúval, a meneküléssel és 2013 telén fejeződik be a kárpótlás nyomán kapott földeken Békés megyében, Póstelek környékén. A különböző helyszíneken a történelemkönyvek száraz leírásai elevenné válnak: Dobozon a gyermekkori kastélyban, amely ma iskola, végigjárjuk a szobákat, ebédlőket, a nagypapa (Wenckheim Dénes) építette templomban imádkozik a grófnő, ahol utoljára 1944 Karácsonyát töltötte a családjával és a falubeliekkel, Pósteleken a rommá rabolt kastélymaradványban elmélkedünk a múlton és jelenen, kint a földeken az idős grófnő a jövőt tervezgeti, amelyet Magyarországon képzel el. Ez azért különös – ám ez maradjon a film meglepetése -, mert az elmenekült Wenckheimek közül egyedül Ő települt vissza. A film másik szereplője Szalai Lajos, informatikus mérnökből lett földbirtokos, aki a föld szerelmeseként, kétkezi munkával műveli földjeit. A két főszereplőt a föld köti össze, amely valaha a Wenckheim családé volt és most egy kicsi darabkája a Szalai családé, akik szintén a kárpótlás kapcsán szervezett földárveréseken vásároltak földeket. A film szereplői történeteikkel konkrét és erkölcsi kérdéseket tesznek fel és válaszolnak meg, vagy éppen hagynak nyitva. Ilyenek például, a termőföldhöz való viszonyuk, a magyarországi kárpótlás „igazságtalansága”, a múlt sérelmeinek elengedése, Isten és az ember viszonya.

pályázati adatok

partner
Kósa Adrienne
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2012
támogatás összege
9 000 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Szanyi Gyöngyi
forgatókönyvíró
Szanyi Gyöngyi
operatőr
Doboveczki Dénes, Vikárius Árpád, Cs. Nagy Sándor, Rádi Péter
zenei szerkesztő
Darvas Benedek
vágó
Gradvolt Róbert
szereplők
Puju János
Nagy Lajos
Molnár János
Szilágyi Károly
Rostás Jenő János
Bánfi János
Pelle László
megszólaló
Gróf Wenckheim Dickens Jeanne-Marie, Szalai Lajos és családja
hangmérnök
Turbók József, Lipták Csaba
világosító
Debnár Csaba
technikus
Szabados József

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Titánia-Master Pro Kft.
producer
Détári Géza, Fényes András
gyártás tervezett ideje
2012.10.20-2014.01.15
forgatás tervezett befejezése
2013.10.31
forgatási helyszínek
Póstelek
Doboz

technikai adatok

masteranyag
1920x1080 50i full HD
játékidő
52 perc

forgalmazási adatok, díjak

televíziós sugárzások
M1 - 2014.05.20