Wenckheim grófnő (Jeanne Marie Wenckheim Dickens, született 1935 Budapest) sorsán és visszaemlékezésén keresztül bepillantást nyerünk a magyar arisztokrácia egykori és jelenlegi életébe. A film az 1940-es években „kezdődik” a háborúval, a meneküléssel és 2013 telén fejeződik be a kárpótlás nyomán kapott földeken Békés megyében, Póstelek környékén. A különböző helyszíneken a történelemkönyvek száraz leírásai elevenné válnak: Dobozon a gyermekkori kastélyban, amely ma iskola, végigjárjuk a szobákat, ebédlőket, a nagypapa (Wenckheim Dénes) építette templomban imádkozik a grófnő, ahol utoljára 1944 Karácsonyát töltötte a családjával és a falubeliekkel, Pósteleken a rommá rabolt kastélymaradványban elmélkedünk a múlton és jelenen, kint a földeken az idős grófnő a jövőt tervezgeti, amelyet Magyarországon képzel el. Ez azért különös – ám ez maradjon a film meglepetése -, mert az elmenekült Wenckheimek közül egyedül Ő települt vissza. A film másik szereplője Szalai Lajos, informatikus mérnökből lett földbirtokos, aki a föld szerelmeseként, kétkezi munkával műveli földjeit. A két főszereplőt a föld köti össze, amely valaha a Wenckheim családé volt és most egy kicsi darabkája a Szalai családé, akik szintén a kárpótlás kapcsán szervezett földárveréseken vásároltak földeket. A film szereplői történeteikkel konkrét és erkölcsi kérdéseket tesznek fel és válaszolnak meg, vagy éppen hagynak nyitva. Ilyenek például, a termőföldhöz való viszonyuk, a magyarországi kárpótlás „igazságtalansága”, a múlt sérelmeinek elengedése, Isten és az ember viszonya.