Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Nemzetközi Emmy-díjra jelölték a Trezor című filmet

2019.09.20. 09:55

Nemzetközi Emmy-díjra jelölték Gera Marina magyar színésznőt az Örök tél című film főszerepéért. Bergendy Péter Trezor című filmje a legjobb tévéfilm / minisorozat kategóriájában kapott jelölést - közölte a Szupermodern Filmstúdió az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény szerint a Nemzetközi Emmy-díj történetében ezek az első magyar jelölések. 2019-ben 11 kategóriában 21 országból 44 jelölt versenyez a rangos elismerésekért. Minden kategóriában négy versenyzőt jelöltek. A Nemzetközi Emmy-díjjal az Egyesült Államok területén kívül vetített legjobb televíziós produkciókat ismerik el. A díjakat először 1973-ben adta át a Nemzetközi Televíziós Művészetek és Tudományok Akadémiája (IATAS). Az idei díjakat nagyszabású gála keretében november 25-én adják át New Yorkban.

A legjobb színésznő kategóriájában korábban olyan világhírű művészek nyertek, mint Helena Bonham Carter vagy Julie Walters. A legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriában a korábbi évek győztesei között volt a Black Mirror című brit sorozat vagy a svéd Millenium-trilógia is.

Az Örök tél és a Trezor forgatókönyvírója egyaránt Köbli Norbert. Mindkét filmet a Szupermodern Filmstúdió gyártotta, az Örök tél című filmet a Gulág Emlékbizottság, a Trezort a Magyar Média Mecenatúra Program támogatta. "Óriási elismerés ez az alkotóknak, a magyar filmnek és a Mecenatúra Programnak egyaránt" - idézi a közlemény Kollarik Tamást, a Magyar Mecenatúra Program vezetőjét.

Forrás: mti.hu