Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A virtuóz A virtuóz 100%

Cziffra György minden kétséget kizáróan a huszadik század egyik legnagyobb zongoravirtuóza volt, az 1960-as években a világ elsőszámú zongoristájának tartották Párizsban. Fordulatokkal teli élete azonban rengeteg megpróbáltatással volt tele, mielőtt az 1956-os Forradalom kitörésekor egy oldalkocsis motorkerékpáron családjával elhagyta szülőhazáját, Magyarországot. Cziffra György a Budapest külvárosában lévő angyalföldi Tripoliszban született és nevelkedett, ahol már egészen korán, mindössze öt évesen, autodidakta módon megtanult zongorázni, majd nyolc évesen, mint a valaha élt legfiatalabb növendék, felvételt nyert a Zeneakadémiára. Néhány évvel később azonban, szeretett tanára halála után abbahagyta tanulmányait és több mint húsz éven át bárzongoristaként kereste a kenyerét Budapest füstös lokáljaiban és éttermeiben, az ötvenes években pedig egy sikertelen disszidálási kísérlet miatt még börtönben is ült. A filmből megtudhatjuk, hogy a tehetségen kívül mi minden kellett ahhoz, hogy Cziffra, miután elhagyta Magyarországot, Párizsban a huszadik század egyik legnagyobb zongoravirtuózává válhasson.

pályázati adatok

partner
dr. Havas Miklós
pályázat típusa
Történelmi dokumentumfilm
pályázat éve
2014
támogatás összege
30 000 000 Ft

alkotók

műfaj
Történelmi dokumentumfilm
rendező
Kékesi Attila
ötlet
Havas Miklós
író
Havas Miklós
forgatókönyvíró
Havas Miklós, Kékesi Attila
dramaturg
Benedek B. Ágota
szerkesztő
Kékesi Attila
operatőr
Vecsernyés János
zenei szerkesztő
Balázs János
vágó
Papp Levente
díszlettervező
Einhorn Zsuzsa
jelmeztervező
Balai Zsuzsanna
látványtervező
Einhorn Zsuzsa
szereplők
Cziffra György
Szereplők (interjú)
ifj. Cziffra György
Soleika Cziffra
Ferenczy György
Vásáry Tamás
Szakcsi Lakatos Béla
Mocsári Károly
Ferenczy Miklós
Szereplők (játékfilmes jelenetek)
Cziffra György idősen - Csikós Sándor
Cziffra György fiatalon - Balázs János
Cziffra György gyerekként - Szilvási Martin
Ifj. Cziffra György felnőttként -Marton Róbert
Ifj. Cziffra György gyerekként - Valkony Iván
Cziffra György édesapja - Csányi Sándor
Cziffra György édesanyja - Bárdos Margit
Tiszt 3 - Bokor Gábor
Tiszt 2 - Erdély László
Tiszt 1 - Csók Imre
Vendég 4 - Orgon Albert
Vendég 3 - Somogyi György
Vendég 2 - Maráczi Zoltán
Vendég 1 - Oláh Gábor
Rab 6 - Bárnai Péter
Rab 5 - Budás Attila
Rab 4 - Ádám Róbert
Rab 3 - Törzsök Péter
Rab 2 - Tóth Milán
Rab 1 - Kézsmárky Vilmos
Smasszer 2 - Nagy Gábor
Smasszer 1 - Szakcsi Ákos
Zenész 4 - Horváth Kristóf
Zenész 3 - Mezei "Gogó" József
Zenész 2 - Rózsa Dezső
Zenész 1 - Kalla Sándor
Bártulajdonos - Kántor László
Járókelő 2 - Kroó Balázs
Járókelő 1 - Gombos Krisztián
Tanú 2 - Fehér Norbert
Tanú 1 - Szilvási István
Pincér - Agatics Antal
Dohnányi Ernő - Gerlóczy Ferenc
Jolán - Kőszegi Mária
Unoka 1 - Petrovay Borbála
Unoka 2 - Balogh Maja
Unoka 3 - Sarkady Barna
Soleika - Szigethy Hanna
narrátor
Csikós Sándor
riporter
Kékesi Attila
szakértő
Szabó János Ferenc
konzultans
Dr.Havas Judit
megszólaló
Balázs János, Vásáry Tamás, Szakcsi Lakatos Béla, Dr. Ferenczy Mikllós, Andrásy Lászlló
közreműködő
Balázs János zongora, Cziffra György zongora
szakértők, közreműködők
Szabó János Ferenc - Tudományos szakértő
Balázs jános - Zenei rendező
Dr.Bana Tímea - Jogi szakértő
rendezőasszisztens
Bakony Alexa
felvételvezető
Gregussné Zsuzsanna
hangmérnök
Kovács "Kokó" László, Bányai Gábor
kameratechnikus
Kóródi Dániel, Gyuricza Mátyás
focus puller
Nemesdédi Ádám
berendező
Einhorn Zsuzsa
fővilágosító
Gazdig Tibor, Pelikán Tibor
világosító
Virág Dávid, Szendrő Péter, Novák Tibor
állófényképész
Losonci Pál
scripter
Bakony Alexa
kompozitor
Falvay Miklós
casting
Agatics Antal
technikai stáb
Dévényi Tamás - Hangkeverés
Neuner Mónika - Produkciós könyvelő
Lengyel Csaba - Grafikai munkák
Szabó Zsuzsanna - Jelmez asszisztens
Balai Zsuzsanna - Jelmez
Szabó Ildikó - Jelmez asszisztens
Oláh Zsófia - Smink
Rónai Lilla - Smink asszisztens
Sík Balázs - Fodrász
Pötörke Sándor - Berendező
Tóth-Bognár Attila - Kellékes
Hammerl Zsolt - Catering
Molnár Lóránd - Sofőr

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Habana Media Kft.
producer
Dr. Havas Miklós
gyártásvezető
Valkony Zsolt
gyártó partnerek
Katapult Film Kft. - Angelusz Iván koproducer
gyártás tervezett ideje
2015.08.05-2016.09.30
forgatás tervezett befejezése
2016.05.31
forgatási helyszínek
Budapest
Ráckeresztúr
Dunabogdány
3D utómunka
Zym-Zym Stúdió
digitális fényelés
Vecsernyés János
utómunkák
Arted Stúdió Kft.

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
52 perc

forgalmazási adatok, díjak

televíziós sugárzások
Duna World 2016.11.06. -
sajtótükör
fidelio.hu klasszikus
index.hu - Mindeközben rovat
unikornis.hu kult