Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A Levelek A Levelek 100%

Gábor (40) és Borbála (38) régóta várt hírt kap: adoptálhatják Zolikát (12), de várniuk kell azzal, hogy kapcsolatba lépjenek vele. A szigorú tiltás ellenére Borbála biztató leveleket küld a fiú számára a takarítónővel.
Zolika egyetlen barátja és szerelme az árvaházban Dóri (13), akire az intézet rosszfiúja, Feri (14) is szemet vetett, ezért folyamatosan zaklatja Zolikát. Zolika, bár kezdetben kételkedik, a sokadik levél érkezése után felbátorodik, és miután elküldte válaszát az új szüleinek a takarítónővel, kiáll Feri ellen. Feri és csapata már aznap éjjel bosszút áll, és miközben megverik, a Zoli párnájába rejtett leveleket is megtalálják. Másnap Zolika elmondja Dórinak, hogy örökbe fogadják, de mielőtt folytathatná, Dóri már nem akarja meghallgatni, és azonnal Feri pártfogásában találja magát.
Zolika ezután a szobájába visszatérve egy új levelet talál, amelyből kiderül, hogy az összes eddigi levél átverés volt. Ez az utolsó csepp a pohárban. Elveszti a józan eszét, és amikor Dórit immár Feri oldalán látja viszont, leszúrja Ferit, majd véget vet az életének.
Zolika szerelme azonban nem volt hiábavaló. A szüleinek küldött levélben azt kérte, hogy Dórit is fogadják örökbe, amely így is történik. Gábor és Borbála végül Dóriért jönnek el az árvaházba.

pályázati adatok

partner
Ugrin Julianna
pályázat típusa
Huszárik Zoltán
pályázat éve
2015
támogatás összege
6 000 000 Ft

alkotók

műfaj
kisjátékfilm
rendező
Koncz Teréz Irén
forgatókönyvíró
Koncz Teréz Irén
scriptdoktor
Köbli Norbert, Marton Krisztián, Szombathelyi Amadé
szerkesztő
nincs
operatőr
Dévényi Zoltán
zeneszerző
Barabás Béla
vágó
Hargittai László H.S.E.
jelmeztervező
Bálint Sára
látványtervező
Holjencsik Anna Víta
rendezőasszisztens
Krucsai András
felvételvezető
Marity Bianka, Kossár Dániel
hangmérnök
Stéger Tamás, Madácsi Imre
mikrofonos
Necz Balázs
SFX
Hámori Dániel
vágóasszisztens
Nemesdédi Ádám, Czanka Mercédesz
segédoperatőr
Bántó Csaba, M. Deák Kristóf
kameratechnikus
Pásztor Péter
focus puller
Böszörményi Péter
berendező
Suri Zsófia, Tihanyi Csilla
fővilágosító
Marton József
világosító
Berghoffer György, Faragó István, Koch János, Kővári Gábor
technikus
Tóth János
állófényképész
Olajos Tamás
scripter
Kassai Richárd
animátor
nincs
casting
Steinhauser Andrea, Ascher Irma
technikai stáb
Keizer Dorka - smink

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Éclipse Film
producer
Ugrin Julianna
társproducer
Romwalter Béla, Romwalter Judit, Gustav Andersson
gyártásvezető
Dr. Szűcs Ildikó, Kossár Dániel, Marity Bianka
gyártók
Éclipse Film
gyártás tervezett ideje
2015.06.04-2017.07.31
forgatás tervezett befejezése
2016.11.06
forgatási helyszínek
Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
18perc

forgalmazási adatok, díjak

fesztiválok, díjak
London International Story First Film Festival - Semi Finalist
Corto Creativo Short Film Festival - Finalist.
Move Me Productions Belgium - Film Festival - Nominations: Best International Short Film, Best Actress - International Short, Best Actor - International short
Top Indie Film Awards - December 2018 - Nominations: Best Writing, Best Music
Genre Celebration Festival - Nominations:Best Cinematography, Best Editing
AltFF Alternative Film Festival - Nominations: Best Film, Best Director, Best Writer
Top Indie Film Awards - December 2018 - Best Short, Best Director, Best Cinematography, Best Editing, and Best Sound
Sose International Film Festival - Best Director
SHORT to the Point - Best Cinematography
Mindfield Film Festival • Albuquerque - Best Short Film - Diamond Award
Indie Suspense Horror Sci-Fi Film Festival - 1st Place Suspense Short
AltFF Alternative Film Festival - Best Suspense
Genre Celebration Festival, - Genre Celebration Festival