1913-ban, a budapesti filmes élet fellendülésével egy időben kezdte el működését az elismert kolozsvári színházigazgató, Janovics Jenő által alapított filmstúdió. Miközben azonban a legtöbb újdonsült filmvállalkozó a siker receptjét a külföldi filmek igénytelen utánzásában vélte felfedezni, a kolozsvári színházigazgató a magyar irodalom színvonalas alkotásaira alapozva képzelte el a magyar film első lépéseit.

A magyar filmtörténet szempontjából kiemelkedően fontos műhelyről van szó: 1913–1918 között közel hetven játékfilm készült a Szamos partján, itt kezdte karrierjét Korda Sándor és itt készítette első nagyszabású filmjeit Kertész Mihály. Janovics felkérésére vállalta el Jászai Mari, hogy fellép a felvevőgép előtt és itt játszotta második, egyben utolsó filmszerepét Blaha Lujza. Kolozsváron forgatták többek között az első magyar történelmi drámaadaptációt (Bánk bán) és az első balladafeldolgozást is (Tetemrehívás).

Az 1910-es évek egyik legfontosabb filmes műhelyének emléke mégsem él a köztudatban, ez pedig egy igen egyszerű okra vezethető vissza: az elkészült közel 70 játékfilmből ma mindössze négy tekinthető meg, a legtöbb értékes alkotásról csak kortárs tudósítások és egy-két jelenetfotó tanúskodik.

Dokumentumfilmünk arra vállalkozik, hogy filmtörténészek együttműködésével, valamint archív felvételek, képanyagok felhasználásával ismertesse a kolozsvári filmes műhely hatéves működését. Mi volt az oka annak, hogy más magyar stúdiókkal ellentétben Kolozsváron előszerettel készítettek irodalmi adaptációkat? Mennyire voltak igényesek ezek a filmek és hogyan szerepeltek más országok vetítőtermeiben? Összeköthető-e a kolozsvári filmstúdió fellendülése és bukása az első világháború történéseivel?

A film azonban nem pusztán a műhely aktivitását és az alkotóközösséget szeretné ismertetni. Ezen túlmenően azt is vizsgáljuk, hogy mennyire egyedi vagy megszokott eset, hogy az elkészült filmeknek alig 5%-a vészelte át az elmúlt évszázadot. Hogyan tűntek el a Janovics stúdiójában gyártott filmek kópiái az évtizedek alatt és van-e esély arra, hogy csodával határos módon egy újabb kolozsvári némafilm előkerüljön, ahogyan történt az ezelőtt néhány évvel a Kertész Mihály által rendezett 1914-es Tolonccal? Lehetséges-e, hogy valamelyik szomszédos állam archívumában a beazonosítatlan filmek között található még magyar némafilm?