A film gróf Tisza István magyar miniszterelnök első világháborús szerepéről szól az ellene elkövetett négy merénylet tükrében. A film 1912-1918 között játszódik, Tisza István haláláig követi nyomon a politikus életútját, szerepét a háború előkészítésében, majd a háborúban való aktív részvételét. Eközben megismerjük feloldhatatlan konfliktusát fiával, aki egy főúri család fiatal leány-leszármazottjával a háború ellen tevékenykedik. Megismerjük Tisza családi életét, hátterét, a betegeskedő feleséget, az állandó készenlétben levő unokahúgot. És egy kislányt, akit Tiszáék végig rejtegettek, mert olyan betegségben szenvedett, amely megakadályozta, hogy felvállalják őt. Miért érdekes filmen ez a karakter? Mert gróf Tisza István politikai meggyőződése szinte páratlan, egyedül Deák Ferenc téziseihez hasonlítható. Úgy szerette volna megőrizni az ország, a magyarság nemzetállamként való létezését, hogy ehhez mindenképpen szükségesnek látta az Osztrák-Magyar Monarchia fennmaradását. Úgy vélte, hogy a nemzetiségiekkel vagy az országot körülvevő ellenséges hatalmakkal szemben csak így maradhat fenn a nemzet. Ehhez végig, haláláig tartotta magát, pedig az akkori parlamenti ellenzék, gróf Károlyi vezette társaság, a kor nagy költői mind támadta őt. Tisza Istvánt okolta az akkori politikai és társadalmi elit azért, mert Magyarország egy később vesztes háborúhoz csatlakozott, pedig Tisza semmi mást nem akart kevésbé, mint egy háborút. De a meggyőződése, a hűsége a császár iránt nem tette lehetővé, hogy Magyarország semleges státuszt foglaljon el. Később kiderült, ebben igaza volt. A béketárgyalások ugyan elvben és gyakorlatban hatalmas veszteséget jelentettek Magyarország számára, de ennél lényegesen rosszabb lett volna a helyzet, ha a semleges Magyarországot az orosz-román-szerb tengely foglalja el, osztja fel. Tisza István karaktere tehát filmszerű izgalmas dilemmát rejteget: hogy lehet úgy védeni egy nemzet fennmaradását, hogy közben politikai függetlenségében nem hiszek? Tisza István ellen az első merényletet 1912-ben követik el, amikor mint házelnök kitiltja a Parlamentből az ellenzéket, és az egyik képviselő rálő, de nem találja el, sőt, önmagát is főbe lövi a merénylő, de nem hal meg, felépül. Ez a tény, vagy Tisza István látogatása a kórházban, az ellenzéki képviselő magatartása a főbelövés után – vagyis hogy „megtér” kormánypártinak – MÁR MUTATJÁK, NEM REALISTA FILMRŐL VAN SZÓ. Politikai abszurd film, ez lehetne a jó meghatározása a munkának, hiszen Tisza élete tele van abszurd elemekkel, a film jobbára ezen történeteken át vezeti az életutat. Feljegyezték, hogy Tiszának a korabeli Budapesten volt egy alteregója, aki a megszólalásig hasonlított rá, egy állatorvos-tanár. A filmben ez a figura főszereplővé válik, és a Lánchídon rendszeresen kettesben sétálva olyan, mintha a főszereplő önmagával vitatkozna, önmagát kettőzné meg ezzel az eleve kettőzött, ellentmondásos életfilozófiával. Így az allegória bár reális ábrázolásban jelenik meg, a film költői vonalát erősíti. Csakúgy, mint Tisza elrejtett, beteg kislányának a szerepe, akit a család többi tagjának lemészárlása után ezen alteregó ment meg a pusztulástól. A második merénylet már az olasz fronton éri Tisza Istvánt, ahol egy huszárfőhadnagy lő rá, de szintén nem találja el. Ez már a háború szükségességét végképp elvető Tisza, aki mint egykori huszártiszt, maga is részt vesz a harcokban. De ismét egy régi nemesi idea megszállottjaként, hiszen egy ilyen modern háborúban a huszárezred értelmetlen, csak pusztulásra számíthat. Tisza mégis ragaszkodik ehhez a vonalhoz. A harmadik merénylet a háború elvesztése idején ismét házelnökként működő, de önmagával már tragikus ellentmondásba keveredő Tisza Istvánt éri. Egy fiatal egyetemista lő rá, egy titkos merénylet részeként. Tisza itt is abszurd viszonyba keveredik a fiatalemberrel. A negyedik merénylet már sikeres. A mai napig nem tudjuk pontosan kik, s miért végezték ki a villájában a politikai hatalmától már megfosztott Tisza István, miért lőttek rá feleségére, sógornőjére, mintegy kivégezve a családot. Ez a merénylet azonban már a huszadik-huszonegyedik század előjele, amikor olyan ismeretlen hatalmakkal állunk szemben, amelyekkel nem vehetjük fel a harcot, nem érvelhetünk, nem győzhetünk. A film nem történelmi ismeretterjesztő alkotás. Bár a háború eseményei, előzményei korhű dokumentumokon alapulnak, nem elsősorban emlékfilm. Ahogy minden érvényes alkotás, egy központi figura tragikus dilemmáját ábrázolja, belső dilemmáját, mely feloldhatatlanná válik. És ennek vannak politikai, családi kihatásai. Annak a fejlődésnek az ábrázolása, amely a főhős lelkében, hitében végbemegy. Ahogy a dualizmust, a háborút kényszerűségből elfogadó ember rájön a tévedésére, és megpróbál tenni ellene akkor, amikor az eseményeket már nem ő irányítja. Amikor már foglya lesz saját múltbeli döntéseinek. Ezért a film nem magyar specifikus, nem csupán a magyar közönség számára jelenthet élményt, sőt, nemzetközi érdeklődésre is számíthat. Hiszen a főhős megformálása lehetőséget jelent egy nagy ívű színészi munkára. Mivel a film elsősorban abszurd elemekben bővelkedik, ellenpontként korabeli dokumentumokból bejátszásokat láthatunk, hogy érezzük az „realitás abszurdítását”, mindenféle reális, de kegyetlen és brutális történelmi helyzet olykor véres komikumát, vagy megrázó felismeréseit.