Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Nino bárkája 100%

NINO BÁRKÁJA TV-film szinopszis - írta: Maruszki Balázs- Ennek a történetnek „megváltozott munkaképességű emberek” a szereplői. Nem rokkantak, nem fogyatékosok. „Teljes” emberek, akik élni, dolgozni, érvényesülni akarnak, akik ugyanúgy szerelmesek, és ugyanúgy vannak rossz napjaik, mint másoknak. Magyarországon szerencsére egyre több munkahely ismeri fel ezt, és dolgoztat sérült embereket, sőt már van két étterem is, ahol a személyzet is belőlük áll. De még mindig léteznek előítéletek az ilyen helyekkel szemben. Történetünkkel egy kicsit ezeket az előítéleteket szeretnénk mérsékelni, közelebb hozni a nézőkhöz a sérültek világát. Mindezt azonban humorosan és esendően. Egy olyan simlis, mégis szerethető vendéglős szemszögén keresztül, aki a film végére képes lesz az empátiára, az elfogadásra. A TÖRTÉNET JENEI NINÓ és étkezdéje felett eljárt az idő. A kajája unalmas, a vendégköre szűkül – már régen csődbe mehetett volna, csak a tulajdonos nosztalgikus lelkesedése, mediterrán optimizmusa tartotta életben. Épp most is pénzzavarba került, az utolsó alkalmazottját sem tudja kifizetni. És hiába rohangál gyorskölcsönök után, neki már régóta „nincs hitele”. Utolsó próbálkozása az EU-s pénzforrás megcsapolása, de Nino kifőzdéje nem nevezhető EU-komformnak. Az utolsó esélyt egy megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatására kiírt támogatás jelenti számára. Minden mindegy alapon elfogadja a feltételeket. Linda, a fiatal és szigorú alapítványi koordinátor egy hónap próbaidőt kínál neki. De amikor a hétfői nyitásra megérkezik a csapat, Nino kénytelen szembesülni, hogy a „fogyatékosok tényleg fogyatékosok”. Súlyos testi-lelki traumákkal. Egy keserves éjszakát követően megszületik benne a „nagy ötlet”: a sérült emberekkel palermói pizzériát nyit: a Pizza Ninót! Az hazudja, hogy a személyzet egy palermói család, különös, bizarr szokásokkal, gesztusokkal. „Hiszen a szicíliaiak mind bolondok egy kicsit! Nino lelkesen kezd neki a nagy átverésnek, és a személyzet átalakításának palermói családdá. A súlyos balesettől memóriazavaros séf mennyei pizzáinak köszönhetően terve beválik, a pizzázónak lassan törzsközönsége lesz. Ő pedig élvezi a sikert, még azon az áron is, ha kihasználja a fogyatékos dolgozói lelkesedését. De a lebukás csak idő kérdése. A történet abszurd csavarja mégis az, hogy Nino, ez az előítéletes és legkevésbé píszí bohém fogja megváltoztatni a fogyatékos dolgozói életét. Éppen azzal a ténnyel, hogy nem tolerálja fogyatékosságukat! Rákényszeríti őket, hogy az önsajnálat helyett olyanok legyenek, mint ő: „normálisak”. Az egy hónap alatt szerelmek születnek, súlyos múltbeli traumák –ha nem is megoldódnak – de legalább enyhülnek. Nino önkéntelenül is ad valamit embereinek, de kap is tőlük a történet végére: másként nézni a világot.

pályázati adatok

partner
Tóth Tímea
pályázat típusa
Egri Lajos
pályázat éve
2015
támogatás összege
1 000 000 Ft

alkotók

műfaj
dráma
forgatókönyvíró
Maruszki Balázs
konzultans
Hábermann Jenő
szakértők, közreműködők
Miklauzic Bence - rendező

forgalmazási adatok, díjak

a kész mű tervezett további sorsa
tv-film páylázat