A román titkosszolgálat kötelékében dolgozó 314-es ügyosztály 1950-ben 39 rendszerellenes bandát tartott számon. A Pusztai Ferenc vezette székelyföldi ellenálló csoportot éveken át hiába próbálták letartóztatni; mígnem árulás áldozataivá váltak. A második világháború után Romániában munkatáborokba zárják a rendszer ellenségeinek tartott egyéneket, köztük nagyon sok magyar nemzetiségűt. Legsúlyosabbnak mindenki a Zsil-völgyében található szénbányákat tartotta. A folyamatos omlásveszély, a képzetlen munkaerő hozzánemértése okozta balesetek sokakat szökésre késztetett. A szökevények (fugárok) jelentős része a hegyekben bújkálva különböző csoportokba verődve igyekezett túlélni. Legtöbbjük a rendszer ellenségeként és ellenállóként határozta meg önmagát, és fegyveres tevékenységet folytattak a front után hátramaradt fegyvereket használva. A román titkosszolgálat, a Securitate kötelékében dolgozó 314-es ügyosztály, vagy más néven banda-ügyosztály 1950-ben 39 ilyen bandát, és mintegy 600 szökevényből lett bandatagot azonosított be és tartott számon. A bandák ügye prioritást élvezett országos szinten, a Securitate kegyetlenkedései, erőszakkal és zsarolással kiépített ügynökhálózata révén lényegében megalapozta 1989-ig tartó hirhedt uralmát. A legutolsó fegyveres csoportot 1965-ben számolják föl. Székelyföld bizonyos területein jelen volt több ellenálló csoport is, köztük egy magyar katonaszökevényekből álló társaság. A bandát Pusztai Ferenc vezette. Pusztai Ferenc és társai, Dézsi Dénes és Máthé György a Zsil-völgyében található petrozsényi munkatáborból szöktek meg. Pusztaiék a kászoni falvak környéki erdőkben húzták meg magukat, kiterjedt rokonságuk segítette őket élelemmel, ruhával. Kommunistákra „vadásztak”: megverték a néptanácselnököt (akinek a büntetőtábort köszönhették), eltörték az erdész lábát (az erdészek számítottak a Securitate legfontosabb besúgóinak), kirabolták a szövetkezeteket, az amerikai csapatok várható érkezését hirdették. Az utánuk való hajsza akkor fordul komolyra, amikor Pusztai és Dézsi meggyilkol két rendőrt. A banda tagjait egyenként csalják csapdába, megölik. Éveken át (1951-1955) sikertelenül próbálja őket letartóztatni vagy megölni a Securitate; miközben sok segítőjük akad, végül is árulás áldozataivá válnak. Az elfogásukra tett erőfeszítések során több mint száz embert vallatnak ki, kínoznak meg, zárnak hosszú évekre börtönbe. Nem csoda, hogy egy idő után elárulják őket. Pusztaiék történetéről napjainkban is számos legenda kering Székelyföldön. Némelyek ellenálló hősökként tekintenek rájuk, mások munkakerülő, kötekedő és beilleszkedni képtelen csavargókra, akik miatt számos ember szenvedett. Akárhogyan is van, tetteik, alakjuk része a Székelyföld 50-es évekbeli történelmének, és bizonyos értelemben sorsuk és környezetük egyfajta sűrítménye, levonata a 2. világháború után berendezkedő román kommunista rendszerben élni és megmaradni tanuló magyar kisebbségnek. Szélsőségesekben megmutatkozó életpályájuk tulajdonképpen válasz a szélsőséges módszereket használó román elnyomó szerv, a Securitate működésére.