Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Tizenegy 100%

A hangjáték annak folyamatát mutatja be, hogyan alakul át a kamasz lányból előtörő szereplési vágy, a siker ígérete és csábítása végül önzéssé, érdekkapcsolatok megkötésévé, majd vált vissza figyelme a szeretet, a mély, őszinte barátságok felé. Az írás főhőse, Fenyvesi Tisza 11 éves, érzékeny, csupa szív leány, aki azonban gazdagságról, sikerről, szerelemről álmodik. Szíve kétfelé húz. Iskolatársai közül a Mayer lányok a Szendi Kovács Mónika aprósztár-képző iskola üdvöskéi, akik mintájára ő is ezt az utat szeretné járni; a divatos hip-hop zenében, táncolásban és énekben való részvétel kínálja számára a siker ígéretét. Ebben bízva, eleinte mégis kissé félve, de folyamatosan eltávolodik régi és legjobb barátnőjétől, Sáritól, aki nemezel és sálat köt, és akivel korábban együtt jártak néptáncra, és aki csöppet sem illik bele az újmódi, „trendi” világba. Szerepelnek még más osztály- és iskolatársak, sztárok is, akik folyamatosan ellenőrzésük alatt tartják a „birodalmat”, azaz az 5. b. osztályt, s mint ifjú keselyűk csapnak le mindenre, ami „mozog”. Megjelenik Álmos is, az első igazi szerelem, amely érzéssel és helyzettel szintén meg kell küzdeni. Tisza szülei és az időnként finom iróniával rendelkező fivér, Szöcske nem fojtják el a kislányban ébredező, korára jellemző, de számukra mégis szokatlan vágyakat, elvárásokat, hanem finoman próbálják terelgetni. Úgy gondolják, nem lehetséges és nem is érdemes a vágyat megszüntetni, különösen nem elfojtani. Segítő szeretettel veszik körül, finoman irányítják, hogy maga jöjjön rá, hol és hogyan kell a valódi és tartós értékeket, igaz barátságokat megtalálni.

pályázati adatok

partner
Dr. Ternyák Csaba
pályázat típusa
Cserés Miklós
pályázat éve
2014
támogatás összege
1 530 000 Ft

alkotók

rendező
Sárospataki Zsuzsanna
szövegkönyv
Topolcsányi Laura
szerkesztő
Varga Andrea
zenei szerkesztő
Berkes Gábor, Bögös Henrietta
szereplők
Eszéky Ármin - Álmos, Tisza lovagja
Kovács Kata Milla - Mayer Szandra
Csehi Janka - Mayer Detti
Maer Brenda - Tündi
Szemerédy Bernadett - Aprósztár Iskola vezetője, Szendi-Kovács Mónika
Toplcsányi Laura - Csilla néni
Moksony Milla - Klaudia
Szurop Szonja Hanna - Barbi
Gaál Eszter - Szilvike
Schramek Géza - színházi szervező, ügyelő
Nagy Imre - edző

Bregyán Sári - Sári, Tisza barátnője
Vámosi Domonkos - Szöcske, Tisza bátyja
Sándor Anna - Tisza/Heléna
Gáspár Sándor - Apa
Györgyi Anna - Anya
szakértő
Varga Andrea
közreműködő
Varga Andrea, Tanai Lilla, Kender Kata
hangmérnök
Horváth János
technikai stáb
Máry Szabó Eszter - korrepetítor
Csókné Varga Hedvig - asszisztens
Varga Zita - gyártásvezető

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Magyar Katolikus Rádió Zrt.
producer
Dr. Radetzky András
gyártás tervezett ideje
2015.03.24-2015.05.22

technikai adatok

masteranyag
wave
játékidő
2*55'

forgalmazási adatok, díjak

rádiós sugárzások
Magyar Katolikus Rádió Zrt. - 2015.06.14
Magyar Katolikus Rádió Zrt. - 2015.06.13