Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Megszabott sorsok Megszabott sorsok 95%

Filmünk azt kívánja bemutatni, hogy az egykori állampárt és a volt szocialista országok különböző szervezetei miért és milyen módon befolyásolták az itt tanuló külföldi diákok és a magyar állampolgárok kapcsolatát. Hogyan és milyen módon szóltak bele a kommunista párt képviselői az emberek magánéletébe, személyes ügyeibe. Feltárjuk, hogy milyen mechanizmusok alapján rendeltek alá emberi sorsokat pártérdekeknek. Filmünk arra is választ ad, hogy milyen politikai változásoknak kellett bekövetkezni ahhoz, hogy megszűnjenek a megfigyelések és a retorziók. A hatvanas évektől a rendszerváltásig, a volt szocialista és a harmadik világ országaiból ezrével érkeztek hazánkba tanulni diákok. Tanulmányaikat a két ország között létrejött államközi megállapodásban meghatározott feltételekkel folytatták. Némely ország szigorúan korlátozta diákjai mozgásterét. Ütemezett napirendet kellett követniük, folyamatos beszámolási kötelezettségük volt a követségeiken. Csak felületes baráti kapcsolataik lehettek; párkapcsolatot még saját honfitársaikkal sem tarthattak fenn, nemhogy külföldivel. Ennek nagyon prózai oka volt: a felettes szervek biztosítani akarták, hogy az állam befektetése megtérüljön, a tudás hazakerüljön. Magyarország akkoriban nagyon kedvelt úti cél volt az itt tanuló diákok számára. A küldő ország nem tudta teljes mértékben kiszűrni a „renitenseket”, többen nem tervezték a diplomaszerzés utáni hazatérést. Magyarországon telepedtek le és csak a késői 90-es években kezdték felülbírálni korábbi döntésüket. Természetesen a küldő ország hivatalnokai nem érzelmi oldalról közelítették meg a tiltások ellenére kialakult párkapcsolatokat. Minden kérelmet elutasítottak, amely akár házasságkötésre, akár letelepedésre vonatkozott. A kérelmezőt ezek után sokkal komolyabban figyelték meg és a szabályok megszegése retorziókkal járt. A hazatoloncolás mellett a diák elvesztette az addig elért eredményeit, szégyenkeznie kellett nem megfelelő viselkedése miatt és az esetek többségében saját hazájában is komoly büntetésekkel kellett számolnia. Történetünk két szálon fut. A kor diákjainak bevonásával, valamint levéltári kutatások és archív anyagok felhasználásával egy történetet mutatunk be megszólaltatva a konkrét szereplőket, valamint kutatjuk a témával kapcsolatosan fellelhető titkosszolgálati jelentéseket. Megszólaltatjuk a kor tanúit, a döntéshozókat, Magyarországon és Vietnamban is. A konkrét történet, Le My Thanh vietnami diák esete. Thanh 1967-ben érkezett Magyarországra a Budapesti Műszaki Egyetemre. Két évvel később ismerkedett meg Judittal, s mint mondták, találkozásuk igazi szerelem volt első látásra. Természetesen tisztában voltak ennek veszélyével, de nem tudtak és nem is akartak parancsolni szívüknek. Tervezett gyermekük megszületésétől remélték a hatóságok enyhébb hozzáállását, de két hónappal fiúk világra jötte előtt Thanh-t titokban hazatoloncolták Vietnamba. Útlevélért folyamodott, hogy visszatérhessen családjához, amiben a vietnami hatóságok megakadályozták. Judit közben Magyarországon próbált segíteni szerelmének, ügyesen kihasználva Pham Van Dong látogatását: a tömegből egyszerűen odasétált hozzá, karján egyéves gyermekével, Attilával és vietnamiul kért segítséget a pártfőtitkártól.....A Magyar Filmhíradó archívumában fellelhető a nem tervezett találkozásról készült anyag, melyet felhasználunk filmünkben. Megszólaltatunk mindkét oldalról politikusokat kiknek visszaemlékezéséből megtudhatjuk a kor politikai megközelítését az emberi sorsok teljes mérvű figyelmen kívül hagyásával. Hogyan élik meg ma, akkori kegyetlen döntéseiket? Hogyan tudnak annak az embernek a szemébe nézni, akinek negyven évvel ezelőtt szabták meg a sorsát! Ez a történet nem happy end-del ér véget és máig is felszakítja a sebeket.

pályázati adatok

partner
Szabó Mihály
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2014
támogatás összege
7 000 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Szabó Mihály
szerkesztő
Dr. Jósa László
operatőr
Szabó Mihály
vágó
Szeremi Balázs
narrátor
Németh Kriszta
riporter
Németh Ádám
szakértő
Lémy Benkő Attila
rendezőasszisztens
Kulich Éva

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Orczy Kultúrkert Egyesület
producer
Németh Ádám
gyártás tervezett ideje
2014.12.01-2015.10.31
forgatás tervezett befejezése
2015.12.31
forgatási helyszínek
Magyarország
Vietnam

technikai adatok

masteranyag
XDCAM
játékidő
25 perc

forgalmazási adatok, díjak