MIKSZÁTH KÁLMÁN A GAVALLÉROK Kisregény adaptáció szinopszis A kisregény keletkezésének ideje: 1897 Ebben a tömör, zseniális kisregényben Mikszáth a „látszatjólét” leleményes színjátékát eljátszó dzsentri világot idézi föl maró gúnnyal, kritikával, s mégis megbocsájtó, elnéző szeretettel. Nem véletlen, hogy ajánlott, majd kötelező olvasmány lett az oktatásban, s nagy tetszésre talált a fiatal és a felnőtt olvasók körében egyaránt. Mikszáth pazar „színjátékot” kavarint elénk röpke szavakkal, melyek segítségével hús-vér figurákat vonultat fel: tönkrement, nemesi címükre büszke dzsentriket, hajdanvolt földbirtokos családok generációit, akik még őrzik a családi címert, nevet, rangot, a család titkait, az elveszett, elkótyavetyélt, vagy éppen elkártyázott, valaha létező vagyonuk még megmaradt rekvizitumait, tárgyait. Mert miért is demokrata Csapinczky uram, a „krőzus” mód bőkezűnek rémlő, és irdatlan gazdagságot sejtető örömapa? Ő ugyanis nem azért engedte „skriblernek”, azaz újságírónak a fiát, mert már fogukhoz verni való huncut garasuk sincsen! Á! Őt sokkal magasabb rendű elvi meggondolások vezetik. Égető szükségét látja annak, hogy az ország ne idegenek kezére adja a kereskedelmét meg a sajtóját. Különös elméletet vall az újságok igazmondásáról is. Mikszáth időszerűsége, ironikus kritikája, humora, jellemrajzai, megelevenedő karakterei elévülhetetlenek. Éppen ezért, maga a történet, mellbevágóan eleven még ma is. Többek között ezért is indokolt a kisregény képernyőre vitele, filmes adaptációja. A történet elbeszélőjét, Miklóst (ambiciózus, irodalmi babérokra pályázó újságíró, a fiatal Mikszáthnak is tekinthető) násznagynak hívja meg nősülésre készülő újságíró kollégája, és barátja. Miklós, szemtanúja lesz az eseményeknek, miközben belecsöppen egy számára eddig idegen, ismeretlen világba, a dzsentrik közé: Csapinszky Endre és Bajnóczy Katalin nem mindennapi esküvőjén a „jó tónus és az illúziók” vármegyéjébe, Sárosba. Miklós nagy izgalommal készül az eseményre és az útra, melynek során nem kevés élmény és meglepetés éri. A „fenn az ernyő, nincsen kas” életű nemesek – Miklós legnagyobb csodálkozására valamennyien Tass, Huba, és más honfoglaló vezér ősök leszármazottai! - mint lecsúszott szellemidézők varázsolják vissza a rég múlttá tűnt, vagy sohasem volt nagyúri életvitelt egy kurta napra, az esküvő alkalmából. Ez az, ami a kezdetben félrevezeti Miklóst, a „színjátékot” valóságnak véli, mert bár a történet folyamán itt-ott kilóg a lóláb, mégis fokozatosan, csak a történet végére, sajátos, szubjektív megfigyeléseinek eredményeként állnak össze az apró mozaik képecskék az elkapott, ellesett, pillanatokból. Ezek tiszta fényében végül is lelepleződik a díszleteiben is színlelt látszatvilág, a „MINTHA”, s előbukkan a csupasz, mezítlábas valóság. E színesen megrajzolt, felpántlikázott „kurta nap” története elevenedik meg a tévéfilmben. Tass, Huba, leszármazottairól végül kiderül, hogy igencsak szerény jövedelmű megyei tisztviselők, iktatók, ellenőrök, adóhivatali és kataszteri írnokok. Ezek a többé-kevésbé rokonszenves svihákok az esküvő napján ideig-óráig főúri módon palástolhatják nincstelenségüket. A násznép szemkápráztató fogatokon vonul bagoly rúgta „udvarházaikból” a jegyespár „kúriájához”. Az örömszülők hercegi ajándékokkal - valóságos vagyonokkal „örvendeztetik meg” az újdonsült párt. De, amikor vége a lagzinak és hazaindulnak, sorra kiderül minden turpisság: a pompázatos fogatok, ruhák, ékszerek mind-mind csupa kölcsön-holmi, még a libériás inasok is azok. A nászajándék pedig a koldus-gavalléria kedves és kölcsönös ámítása csupán, mert itt mindenki olyan csóró, akár a templom egere. De a külső szemlélőt, így Miklóst is alaposan megtéveszti a látszat. Még gyönyörködni is képes ebben a bizony nem is tehetségtelen, némelykor elismerésre méltó szerepjátszásban. De akik a szerepjátszást előadják, értékelik és érzékelik a színvonalukat. „...mi, Sárosiak, nem érünk rá a szegénységünkre gondolni, ahelyett örökké abból tartunk főpróbákat, hogyan csinálnánk, ha gazdagok lennénk. És, ha sikerül az előadás, örülünk neki, tapsolunk magunknak, s ha látjuk, hogy valóságnak tartja az idegen, tudjuk abból, hogy hiba nélkül játszottunk.”- fejti ki a film végén Bogozy uram, az egyik szereplő. De addigra már a nézők előtt is lelepleződik minden.