 Hoppi mesék (2-3. epizód)
100%
Hoppi mesék (2-3. epizód)
100%
A kívánságvonat / A titokzatos levél
Már az első bevezető epizódban felmerült a kérdés, hogy a szülinapi ajándékokat szállító vonatot sikerül-e a Hoppiknak kiszabadítani a hegyomlás fogságából és  a világon az összes születésnapját ünneplő gyermekhez el fog-e jutni az hőn áhított ajándék.
Ebben a második   „A Kivánságvonat”  című epizódban a Hoppik a legkisebbek gyerekek számára is követendő mintát adnak, hogy az összefogással és az összetartozással  hogyan oldják meg ezt a nehéz feladatot, miközben egyre több megoldandó probléma előtt találják magukat.
A harmadik epizódban „A Titokzatos levél-ben” a Valentin napkor szokásos ajándékok gyártásával foglalkoznak. Ezen a napon egész Hoppifalva pirosba és rózsaszínbe borul: szívecskés léggömbök és piros masnik díszítik a házakat, a hajnali ég rózsaszínűen dereng, sőt, még a fák levelei is szív alakúnak tűnnek. Igen ám, de nem mindenki szereti a szerelmesek ünnepét…
Ez az epizód jó példa arra, hogy ugyan úgy, mint az emberek a Hoppik is lehetnek különfélék. Különböző érzelmekkel, különböző gondolkodásmóddal rendelkeznek, de egyvalami azonban mégiscsak közös, a szeretet, amely a még olykor különbözőképpen viselkedő párokat is közelebb tudja hozni egymáshoz.
Ezen két epizód létrehozásával is a felnövekvő generáció szemléletformálását a világhoz való pozitív hozzáállását szeretnénk elősegíteni.
Ugyanúgy mint a bevezető epizódot is, ezt a két részt is, a modern animációs  2D és 3D technikák segítségével szeretnénk megvalósítani.
pályázati adatok
- partner
- Rófusz Ferenc, Salusinszky Tamás
- pályázat típusa
- Macskássy Gyula
- pályázat éve
- 2013
- támogatás összege
- 12 500 000 Ft
alkotók
- címváltozatok
- Hoppi tales - Wishing train, Mysterious letter
- műfaj
- Animációs gyerek sorozat
- rendező
- Rófusz Ferenc
- animációs rendező
- Miskédi Andrea
- ötlet
- Salusinszky Miklós
- író
- Gimesi Dóra
- storyboard
- Riha Erika
- zeneszerző
- Pacsay Attila
- vágó
- Miskédi Andrea
- látványtervező
- Maticska Zsolt
- figuratervező
- Riha Erika
- további alkotók
- Maticska Zsolt - Háttér rajzok
 Tardos Zoltán - Színes háttér
 Horváth Károly - Animátor
 Kisgáti Attila - Animátor
- szereplők
- Alexis John Latham - Angol hang
 Ujréti László - Magyar hang
- narrátor
- Ujréti László (magyar hang); Alexis John Latham (angol hang)
- szakértők, közreműködők
- Budai Rajziskola - Eszköz biztosítás
- rendezőasszisztens
- Miskédi Andrea
- hangmérnök
- Madácsi Imre
- technikai stáb
- Böhm Gergely - Dialóg felvétel
gyártási- és produkciós adatok
- produkciós iroda
- The Hoppies Kft.
- producer
- Rófusz Ferenc - Salusinszky Tamás
- produkciós asszisztens
- Hajdú Zsófia
- gyártásvezető
- Nagy Péter
- gyártók
- The Hoppies Kft. - Gyártó
- gyártó partnerek
- SDI Media - Dialóg felvétel
 Gaston Studio - Zörej, zene felvétel, keverés
 ArtVision Studio - Filmkiírás
- gyártás tervezett ideje
- 2014.04.04-2015.05.31
technikai adatok
- masteranyag
- XDCAMHD
- játékidő
- 2*7 perc
forgalmazási adatok, díjak
- forgalmazó
- The Hoppies Kft.
- fesztiválok, díjak
- Anim!Arte Festival of Brazil, 2015 - World Cultures - Professionals, HONORABLE MENTION
- televíziós sugárzások
- M2 - 2015.10.26
- sajtótükör
- 
Lógass denevért
 A Hoppiké a főszerep
 Manóprogram
 Minimatiné
 Kabócalap
 Összesesemény
 Elevengyerekek
 Heyevent
 Családinet
 Szélforgó
 Tiszatáj online
 Port.hu
 Hoppi mesék
 Filmtekercs.hu
 Blikk Nők
 Blikk Nők
- megjegyzések, érdekességek
- http://hoppimesek.hu/ http://thehoppies.com/
 
 
 
 
 
 
