Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A legvörösebb föld A legvörösebb föld 100%

Gleccserkatonák+A levegő lovagja

Katonai zsákokba gyűjtött hősök, kegyelettel rejtegetett roncsdarabok, különös körülmények között megkerülő halottak és számon sem tartott hadi műkincsek – megannyi bizarr mozaikból rakható össze a magyarok első világháborús dél-tiroli jelenléte. Idén a nagy háború kitörésének századik évfordulójára emlékezünk az egykori Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaival együtt. Mi több: Észak-Olaszországnak az egykor a Monarchiához tartozó része is velünk fog emlékezni – annak ellenére, hogy Itália csak 1915-ben lépett háborúba, és hogy ez az egyéves „differencia” még néhány éve is tabutémának számított a térségben. Hogy ezeken a tájakon még ma is jelen vagyunk, azt semmi nem bizonyítja jobban, mint hogy az észak-olaszországi háborús gyűjtemények elképzelhetetlenek magyar tárgyak nélkül. És az északolasz katonai emlékezet magyar kultusz nélkül. Az olasz impériumváltás, a fasizmus, majd a második világháború utáni átalakulások hallgatást kényszerítettek a tartomány lakóira, akiknek felmenői szinte az összes jelentősebb első világháborús frontszakaszokon véres áldozatokat hoztak az Osztrák–¬Magyar Monarchia védelmében. Ez a 2000-res évek derekán kezdődött revival folyamat valójában a kisebbségi azonosságtudat, a történelmi hovatartozás legélesebb kérdéseit is fölveti – nem kevés áthallással és kapcsolódási pontokkal a Kárpát-medencei magyar kisebbség problémáihoz. Riportfilmünk erről az újra magára találó világról, annak tárgyi emlékezetéről, a magyar katonák nyomairól szól, egyszerre vizuális bedekkerként és a magas hegyek világában, nyaktörő ösvényeken folytatott nyomozásként.

pályázati adatok

partner
Dr. Margittai Gábor
pályázat típusa
Neumann János
pályázat éve
2013
támogatás összege
903 000 Ft

alkotók

műfaj
videoriport
rendező
Margittai Gábor
társrendező
Major Anita
forgatókönyvíró
Margittai Gábor
operatőr
Margittai Gábor
zeneszerző
Kiss Ferenc
vágó
Bárány Dániel
narrátor
Béli Ádám
szakértő
Balla Tibor
közreműködő
Giovanni Terranova, Luca Girotto, Marco Gramola, Maurizio Vicenzi
szakértők, közreműködők
hangmérnök
Kolláth Zsolt
technikai stáb
Bányai Zsuzsanna - grafika
Karádi Zita - felirat

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Külső Magyarok Kft.
producer
Margittai Gábor
társproducer
Major Anita
gyártás tervezett ideje
-
forgatási helyszínek
Itália, Trentino–Alto Adige régió

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
7+6 perc

forgalmazási adatok, díjak

megjegyzések, érdekességek
A film angol felirattal van ellátva.