A háború mindennapjai
(Szovjet lágerek 1945-ben Kemenesalján)
Szinopszis

A II. Világháború végén, még Németország kapitulációja előtt, a szovjet politikai rendőrség (GPU) gyűjtő- és igazoltató lágereket hozott létre dél-Kemenesalján. A német és magyar foglyok mellett, elsősorban a szovjet hadsereg elől nyugatra menekülő ukránok igazoltatása folyt itt. A bolsevik hatalom ellen megszervezett ukrán katonai egységek, elsősorban a Vlaszov tábornok nevével fémjelzett, a németek oldalára átállt, bár be nem vetett egységek katonái sok tízezer családtag és egyéb menekült nő és gyerek érkezett a Celldömölk, Jánosháza közötti területre. A szovjet fogságba esés elől menekülő százezreket, a nyugati szövetségesek kiszolgáltatták Sztálinnak és így elindultak nyugatról visszafelé. Az valószínűleg csak véletlen, hogy ezek a menetoszlopok ezen a tájon találkoztak az előre nyomuló Vörös Hadsereggel. A kemenesaljai falvakban, Egyházashetyén, Izsákfán, Intapusztán igazoltatták a foglyokat. Aki nem tudta bizonyítani, hogyan került ide, esetleg német tetoválása is volt, azokat a bekenypusztai táborba vitték és jórészüket kivégezték. Bár a források hiányosak, ott a pusztán, a meglévő dokumentumok és a szemtanúk szerint, több ezer ukrán földi maradványait lehetne exhumálni. A film erre nem vállalkozhat, csak arra, hogy felidézi ezeket a hónapokat, az akkor ott élők emlékezetéből, a korabeli magyar dokumentumok, levelezések és az azóta feltárt anyagok segítségével, de a mi szemszögünkből. Ami alatt én a szülőfalum és a szomszéd falvak történelmi emlékezetére gondolok. Itt egyrészt megjelenik a történelem, több százezer ukrán menekült sorsáról beszélhetünk. Másrészt ott a mi falvainkban az akkori felnőttek és gyerekek szeme láttára történtek az elhurcolások, kivégzések, a prostitúcióra kényszerített ukrán lányok nyomorult helyzete, sokuk agyonlövése, a falubeliek emlékezetéből kitörölhetetlen. Mint ahogy kitörölhetetlen a Szovjet Hadsereg megérkezése, asszonyok megerőszakolásától addig a pillanatig, míg a rabló katonát saját tisztje lőtte le és egészen addig, hogy a falvakba hónapokig ott élő ukrán, orosz katonákkal, tisztekkel, bizony barátságok is szövődtek. A hetyeiek emlékezetében ott élnek a szerencsétlen „felszabadító hősök”, akik borba fúltak a kastély pincéjében és mesélnek arról a gyönyörű, szőke ukrán asszonyról, aki mint egy grófnő élt a parancsnok „feleségeként”. Ez a film néhány kemenesaljai faluban játszódik, ritkán elmondott történetek alkotják, egy háború mindennapjaiból. Erdélyi János