A világtörténeti folyamatokba beavatkozó, azok külső-belső terhét és következményeit felvállalni tudó ember - a szó legnemesebb értelmében - csak a spiritualitás talaján álló, az Egésszel kapcsolatot teremtő és tartó személy lehet. Rákóczi élete és az erre az  életre visszatekintő önéletrajzi mű, a Vallomások - az Örök Igazsággal folytatott szakadatlan párbeszéd.
A filmsorozat ezen kontaktus különböző fázisait jeleníti meg, a gyermekkori éden mitikus világképétől a kamalduli szerzetesek cellájának önkéntes magányáig.
Tehát ez a filmsorozat nem történelmi tabló. Nem  a Mányoki-képről ismert fejedelemről, az eltelt évszázadok történettudósai által át- és átaktualizált politikus hőséről szól. A lélek emberét szeretnénk megrajzolni.
A film nézőpontja vállaltan szubjektív. A filmes elbeszélés formáját a Legfőbb Fölséggel folytatott párbeszéd és az élettörténetről a fejedelem tudatában rögzült, ott pörgő-kavargó emlékképek megjelenítésének kettőssége adja.  Az érzékek, tudatfoszlányok e képileg megidézhető világában a színre lépő személyek - Zrínyi Ilona, Thököly, Lipót császár, Kollonich bíboros, Bercsényi, és a többiek - nem kanonizált figurák; jellemrajzuk árnyalatait ugyancsak a Vallomások szerzőjének prizmája adja.
II. Rákóczi Ferenc sorsa példaértékű, mert az Egészért kellett felelősséget vállalnia. Hogyan tette? Mikor, melyik pillanatban van ennek tudatában, és mikor próbál kibújni a boldogtalanság szorításából? Megtalálja-e a boldogságot ebben a létezésben, vagy kudarcok sorát halmozza csak saját fejére?
A hierarchia legtetején álló ember eljut-e az isteni nemcselekvés cselekvéséig? Miközben átlátja az összefüggések gyöngyösre csomózott hálóját, képes-e a pillanatnyi konfliktust indulatmentesen megoldani-továbblendíteni?
Hisz minden cselekedetétől ezrek élnek, vagy halálnak halálával halnak.