Gömbember 100%
Szállj szabadon
A főhős a 18 éves Tamás, aki összejön gyermekkori barátnőjével, Böbével, és sor kerül közöttük – a mindkettejük számára első – szexuális aktusra. Ez azonban nem a tervek szerint alakul. Tamást bántja a kudarc, valamint a lány reakciója – szóba sem áll vele.
Rockbandája, a Mocsok Csillag zenekar, melyre nagy megmérettetés vár: fellépnek a nyári Admirális Fesztiválon! Az együttes tagjai segítenek Tamásnak Böbe visszaszerzésében. Kitervelik, hogy két haver bevonásával utcai verekedést mímelnek, melybe Tamásnak megmentőként kell beavatkoznia. Az előkészített időpontban Tamás izgatottan halad Böbe mellett. Aztán megnyugszik, mert az éjszakában kibontakozik előtte a beígért utcakép: sötét ruhába öltözött alakok, amint éppen verekednek. Tamás, a hős beavatkozik. Sikerrel jár: a támadó elrohan, és ekkor (késve) megjelenik a Mocsok Csillag zenekar autója. Tamás véletlenül egy valódi veszélyhelyzetet oldott meg. Ezen az éjszakán szerzett egy barátot, és egy ellenséget.
pályázati adatok
- partner
- dr. Szabó József
- pályázat típusa
- Egri Lajos
- pályázat éve
- 2013
- támogatás összege
- 1 000 000 Ft
filmográfiai adatok
- címváltozatok
- -
- műfaj
- -
- alkotók
- Sohonyai Edit - író
- szakértők, közreműködők
- -
forgalmazási adatok, díjak
- sajtótükör
- -
- megjegyzések, érdekességek
- -
- a kész mű tervezett további sorsa
- Huszárik pályázatra benyújtva