Egy szabad ember a félelem világában dr. Sántha Kálmán emlékére Nem ő félt, tőle féltek. Szókimondásától, valódi hazafiságától, egy polgári tudós tisztánlátásától. Dr. Sántha Kálmán portréja egy letűnt rendszer hazugságairól rántja le a leplet. 1903-ban Nagybecskereken született. Orvosi diplomát szerzett, majd Debrecenben az ideg- és elmekórtani klinikán tanított. A véráramlás mérésén alapuló érzékeny termikus módszert dolgozott ki a különböző agyterületek működési intenzitásának vizsgálatára. Ezzel a módszerrel az epilepsziakutatás új fázisát indította el. A gyógyításban meghonosította a radikális modern idegsebészeti eljárásokat és önálló idegsebészeti osztályt rendezett be a klinikáján. Máig a honi neurológia és pszichiátria élvonalában dolgozó népes iskolát teremtett. 1949-ben a Kossuth-díjával járó összeget teljes egészében az idegsebészeti műtő felszerelésére fordította. A fokozatosan romló politikai légkörben egyre fogyott körülötte a levegő. Sántha mindig szabad emberként nyíltan, világosan, félreérthetetlenül szólt egy olyan világban, ahol mindent „felülről” és a „háttérből” irányítottak. Szembeszegült a hatalom azon elképzelésével szemben, hogy kötelező katonai oktatást vezessenek be az egyetemeken. Alul maradt. Konfrontálódott egy párttitkár medikussal-alulmaradt. Egyik előadásán, mely az elmebetegségeket kiváltó tényezőkről szólt, a professzor megemlítette, hogy a súlyos kimerültségi állapotokban-pl. a sztahanovistáknál, előfordulhat elmebetegség. Egyik diákja feljelentette- majd az MTA bizottsági ülésén megvonták Sántha professzor akadémiai tagságát. Rövidesen Balassagyarmatra száműzték- ahol azonban szívesen fogadták. Tudományos munkáit is folytatta, de legfőképpen legendás hírű gyógyító műhelyt teremtett. 1956-ban visszanyerte akadémiai tagságát és tanszékét, de későn érkezett a rehabilitáció: évek óta súlyos beteg volt már és 1956. december 12-én meghalt. 1990-ben posztumusz Széchenyi-díjat kapott nemzetközileg kiemelkedő tudományos és gyógyító munkásságáért, a demokratikus Magyarország megteremtéséért vállalt áldozatos tevékenységéért. Portréfilmünk elsődleges célja az emlékállítás egy nagyszerű, tiszta, szabad elmének. Egy olyan professzornak, aki nem adta fel becsületét, és nem csak emberi tisztességével, hanem szakmai tudásával is a legkiválóbbak közé emelkedett. Filmünk másodlagos célja, hogy újabb tükröt tartson egy hazug világnak és a hatalomféltésnek. A visszaemlékezők méltatása mellett bemutatjuk Sántha professzor tudományos eredményeit, egykori tanítványait, akik tovább vitték a rövid életmű eredményeit, és példamutató magatartását egy kemény politikai korszakban. Egy szabad emberről- sallangoktól, „video trükköktől” mentes, szókimondó filmet készítünk. Nem csupán mondanivalónkkal, hanem képi világunkkal is a letisztultságot, a félreérthetetlenséget és a mögöttes tartalmaktól mentes igazságot mutatjuk be. Nem ítélkezünk, azt maguk a tények teszik meg helyettünk. Filmünk végkicsengése azonban mégsem pesszimista. Mint ahogy Sántha Professzor felesége, Majerszky professzor asszony mondta: ”a tisztesség, értelem, jóindulat nem föltétlenül és törvényszerűen marad alul az erőszak és meghunyászkodás szentszövetségével szemben.”