Az Örvényben című dokumentumfilm, az úgynevezett Kis Jugoszlávia szétesésének és a milosevityi rezsim bukásának végnapjait, a háborús évek hétköznapjait, eseményeit, feszültséggel telített hangulatát és légkörét szándékozik bemutatni, szűkebb pátriánkban, a Vajdaságban történt és dokumentált korabeli archív felvételek és a napjainkban készült felvételek segítségével. A naplószerűen szerkesztett film, az 1999 -es évek tavaszától 2001 -ig forgatott, archív felvételek segítségével felidézzük a szereplők félelemtől terhes, gyakran bizarr és abszurd magánvilágát és egyúttal összegezni is a háborús évek, a bombázások időszakának emberpróbáló történéseit, eseményeit és tapasztalatait. Mit jelentett kiszolgáltatott polgárnak, embernek lenni egy mind nagyobb káoszba süppedő országban? Mibe kapaszkodtunk a békemegmozdulások, a tömeges katonai behívók, a NATO bombázások, a katonatemetések, az ingyen konyhák és az elvándorlás korában? A félelmen, a tespedésen, az erőtlen segélykérésen kívül telt-e tőlünk másra? A vázolt kort, természetrajzát 10 -14 bácskai magyar nemzetiségű személy történetének bemutatásával idézem meg. A szerkesztésre kerülő filmdokumentumok, riportok, vallomások ezért az élethűségen kívül mást is őriznek: emberséget, kétségekkel és a kiszolgáltatott emberek félelemmel teli helytállását, valamint a háborús hétköznapok légkörét, hangulatát is. Rendezői koncepcióm alapvetően az, hogy olyan történeteket fűzek egy csokorba, melyek dokumentálják, szemléltetik és tükrözik a háborús hétköznapokat. A riportokból kibontakozó álláspontok, vélemények, értékelések adják meg e dokumentumfilm üzenetét, arról a korról, amely lényegében egy egész közösség, ország sorsát is alapvetően determinálta és máig tartó/ható következményei vannak. Szándékom, hogy a filmben bemutatásra kerülő eseményeket, történeteket (10 - 14 történetet tervezek csokorba szedni-kötni), és amelyeket személyes, vallomásjellegű narrátor szöveg vezet fel. Minden történet alanya/ alanyai az adott szituációt, hangulatot bemutató – ábrázoló dokumentum felvétel közegébe lesz beágyazva. A film a bombázások hétköznapjaiból kiindulva azokra reflektálva, az összevetés módszerével, tárná fel, mutatná be a szereplők személyes, korabeli és mai életélményeit, élettényeit. Arról kíván szólni, hogyan élték meg - elsősorban a vajdasági, azaz a délvidéki magyarok a milosevityi rezsim és a rezsimgyengítő, büntető bombázások hétköznapjait. Továbbá arról is, hogy miként vélekednek sorsuk alakulásáról a film régi – az archív felvételeken megörökített szereplői ma - az eltelt - a valamivel - több mint tíz, rendszerváltást követő évtizedre? A háborús mindennapokat elszenvedő hétköznapi emberek mellett megszólaltatom azokat a magyar értelmiségieket is (írókat, publicistákat, közéleti politikusokat stb.) akik az eltelt évek tapasztalatai alapján, fejtik ki helyzetértékelésüket, lélektani és politikai reflexióikat. Rendezői elképzelésemnek egyik szándéka, hogy több mint egy évtizeddel a bombázások és a milósevityi rezsim bukása utána kiderítsem, szereplőimnek sikerült-e megszabadulni egykori félelmiektől, gondjaiktól? Másik, szembesíteni szeretném őket a rezsimváltó és háborús légkörben adott nézeteikkel, vallomásukkal. Napjainkban, foglalkoztatja-e őket a menni vagy maradni kérdés? Hogyan látják, értékelik a jelen körülményeket a múlt eseményeinek és történéseinek függvényében? Van-e jövőképük Szerbiában és milyen? Ha nincs, miért nincs? Stb. Másképpen fogalmazva, nem csupán a szereplők egykori és az azóta eltelt időszakban bekövetkezett változások dokumentálását és dramatizálását szándékozom megvalósítani, hanem a megismerő és összehasonlító analízis módszerének alkalmazása lenne a film szerkesztési elve. (Siflis Zoltán, rendező)