Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Cselekvő hit Cselekvő hit 100%

Járosi Andor emlékére

Cselekvő hit A kolozsvári Wallenberg. Járosi Andor evangélikus pap 1926-ban, az első világháború és a magyarokat megnyomorító trianoni béke után kezdte el Kolozsvárott aktív lelkészi munkáját. Itt kezdődött az a csekevő soha nem fáradó hivatás, a lelkészé, aki nemcsak újra szervezte a szétzilált gyülekezetet, de szociális érzékenységgel segített a rászorulókon, árvákon, özvegyeken, szegényeken és kitaszítottakon. 1931-ben kapcsolódott be a már szerveződő erdélyi szellemi életbe, Reményik Sándor ki legjobb barátja volt bevezette az erdélyi írók közösségébe jelesül az Erdélyi Helikon tagja lett 1934-ben, Tamási Áronnal, Kós Károllyal, Bánffy Miklóssal gyakori vendége lett a Kemény kastély marosvécsi összejöveteleinek. Cikkeket írt különböző lapokban így az Erdélyi Helikonban is. Vészterhes idő újra. Kolozsvári esperesként tiltakozott a fasizmus és a zsidók elhurcolása ellen. Ebben az időben prédikációi a regnáló hatalom képviselőinek szemet szúrt, megfigyelt és fenyegetett lett. Tántoríthatatlan volt: segített a zsidókon, s ebben felesége Brandt Laura, hű társa és segítője volt. Hamis keresztleveleket állított ki, mentesítéseket járt ki, lakásában egy zsidó kislányt, Kádár Annát és időnként ha a helyzet diktálta, más személyeket is bujtatott. Bejárt a gettóba barátjához Karácsony Benőhöz, a gettóban elhunytakat tisztességgel eltemette az izraelita temetőben. Romániában 1944. augusztus 23-án megfordult a háború, így már októberben Kolozsvárra érkeztek a legnagyobb bombázások közepette a szovjet csapatok és ezzel együtt az NKDV is Járosi Andor esperest október 13-án hurcolták el az oroszok több ezer kolozsvári magyar férfi társával egyetemben, a templom elöl, egy szál utcai ruhában. A magnyitogorszki táborba került(Cseljabinszki terület) ahol 1944. december 26-án elhunyt. A magnyitogorszki tömegsírban nyugszik, ő akit feledni nem lehet és nem szabad, mert élete lélekmegtartó példa volt és marad. Járosi Andor életét és szidómentő tevékenységét az Amerikában élő, de kolozsvári helytörténettel foglalkozó író, kutató Lőwy Dániel hozta először részletesen nyilvánosságra, és ő volt aki felterjesztette Yad Vasem címre feleségével együtt. A címet a Járosi házaspár 2000-ben kapta meg és 2005-ben lányuk Járosi Margit vehette át az evangélikus templomban tartott ünnepségen.

pályázati adatok

partner
Sarudi Gábor
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2012
támogatás összege
9 000 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Páskándiné Sebők Anna
forgatókönyvíró
Páskándiné Sebők Anna
operatőr
Körtési Béla
zenei szerkesztő
Heindrich Roland
vágó
Körtési Béla
szakértő
Gidó Attila
konzultans
Csaba Klára
rendezőasszisztens
Katona Szabolcs
hangmérnök
Heindrich Roland
technikus
Máriáss Mihály

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Quality Pictures kft.
producer
Sarudi Gábor
gyártás tervezett ideje
2013.05.27-2013.12.30
forgatás tervezett befejezése
2013.08.15
forgatási helyszínek
Budapest, Kolozsvár, Marosvécs, Szováta, Marosvásárhely

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
53 perc

forgalmazási adatok, díjak

forgalmazó
Quality Pictures kft.
televíziós sugárzások
Duna TV - 2014.04.16
megjegyzések, érdekességek
Megvalósítás- technikai és forgatási megoldások. Fikcióval indítunk. A film, döntő jeleneteiben fikció illusztrál. A különböző korszakokat szakértő történészek interjúival, valamint régi fotókkal és archív filmekkel mutatjuk be. Az egyetlen életben maradt túlélővel Kádár(ma Komlós) Annával is készül interjú, az ő történetét is fikció mutatja be. Személyessé válik és közelebb kerül hozzánk Járosi Andor élete, unokája Antal Margit elbeszélései során, aki az emberről, férjről és apáról mesél. Külső felvételek a helyszínekről majd befejezésként a nyughelye a Magnyitogorszki temető.