Károlyi Bernát, a ferences mártír 100%
Károlyi Bernát 1892-ben Almáskamaráson született. Korán eljegyezte magát a ferences renddel, 1913-ban örökfogadalmas szerzetes lett. Az I. világháború utolsó két évében tábori lelkészként, az utána következő években hitoktatóként dolgozott. 1929-től Kínába került misszionáriusnak, a háború elején tért újra haza. 1944-ben a Pasaréti téri kolostorban menükelteket bújtatott a nyilasok elől. 1945 júniusában már demokráciaellenesség vádjával tartóztatták le, de ekkor még rövidesen szabadult. Az 1947-es választásokon mandátumot szerzett a Demokrata Néppárt színeiben, de pap lévén erről rövidesen lemondott. 1949. november 28-án az ÁVH letartóztatta. Angol kapcsolatai miatt kémkedéssel vádolták, internálták, majd a Gyűjtőfogházba hurcolták. A börtönben érte a halál 1954 márciusában. Ennyit röviden életéről. Filmünkben rendtársai, politikusok, igazságügyi szakemberek beszélnek a korról, a kommunista egyházüldözésről, a koncepciós perekről, aminek kapcsán elénk tűnik a mártír szerzetes képe. A ferences rend Károlyi Bernát és Rend további hat mártírjának boldoggá avatási eljárását megindította. Röviden ismertetjük a filmben a másik hat mártír életútját, archív fotókat használunk illusztrálásra. Ezzel a kommunizmus védtelen áldozatainak egész sorát mutatjuk be. Vannak köztük délvidéki mártírok, Tito partizánjainak áldozatai, a felszabadító hadsereg brutalitása folytán életüket vesztettek, Szibériába hurcolt, az ÁVÓ börtöneiben megkínzott, majd kivégzett, börtönben meghalt szerzetesek. Bemutatjuk Bernát atya szülőfaluját, iskoláját Pécsett, celláját a Gyűjtőfogházban. Még élő szemtanúk idézik fel fogsága idején tanúsított helytállását, majd a rabkórházban élete utolsó napjait, külön szót ejtve arról a ma már hősiesnek tűnő passzív ellenállásról, amit nővérek vagy rendtársai gyakoroltak.
Beszámolunk az exhumálási kísérletekről, s amennyiben ezek sikerrel járnak, úgy az újratemetésről. Megszólaltatjuk az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek főigazgatóját a Rákosi-rendszer ellenségeivel szemben tanúsított embertelen temetési szokásairól. Az interjúk alatt korabeli felvételeket, szertartás részleteket mutatunk. Felidézzük Barankovics gondolatait, a kékcédulás választásokat, a Demokrata Néppárt képviselő csoportjának működését, aminek Károlyi Bernát rövid ideig tagja volt, de DNP vezetői tisztségét mindvégig megtartotta. A fő helyszínek a Pasaréti téri rendház, nyughelye a Rákoskeresztúri temető 301 parcella, de felvillannak képek hazai életútja szinte valamennyi állomásáról.

pályázati adatok
- partner
- Csallóközi Anna
- pályázat típusa
- Kollányi Ágoston
- pályázat éve
- 2011
- támogatás összege
- 4 640 000 Ft
alkotók
- műfaj
- dokumentumfilm
- rendező
- Csallóközi Zoltán
- forgatókönyvíró
- Csallóközi Zoltán
- operatőr
- Bohus Vera, Bodrogi Tamás
gyártási- és produkciós adatok
- produkciós iroda
- HeART FILM Kft.
- producer
- Csallóközi Zoltán
- gyártás tervezett ideje
- 2012.03.04-2013.07.31
technikai adatok
- masteranyag
- HD
- játékidő
- 26 perc
forgalmazási adatok, díjak
- televíziós sugárzások
- Duna TV - 2013.12.19