Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Mintha nem otthon lennénk… 1-2 rész Mintha nem otthon lennénk… 1-2 rész 50%

Családtörténetek a vörösiszap katasztrófa után

Előzményként, az indíttatáshoz meg kell említenem a 2010 októberi vörös-iszap tragédiát, melyről nem nagyon készülhetett dokumentumfilmes feldolgozás, egyrészt a pályáztatási rendszer (nem volt „ad-hoc” keret) másrészt az MMK 10 milliárdos csődje, s így a pályáztatás másfél éves szüneteltetése miatt.

Az egyetlen 26 perces filmnek is csak az 1/3-a foglakozik a tragédiával, így amikor megtudtam, hogy egy hónappal a gát szakadás után egy alapítvány 10 méteres Emlékfalat akar állítani Devecserben, a tiltott területre való bejutás reményében (hiszen addig a fényképezőgépeket és mobilokat is elvették az önkéntes segítőktől a rendőrök) csatlakoztam hozzájuk és 4 napon keresztül rögzíthettem a murál painting technikával dolgozó 8 pécsi és 2-2 devecseri és kolontári diák falfestését, az ott lakók emlékezéseit a lezárt terület bejárásával együtt. (a „no budget” filmet bemutatta a Hír TV és szerepelt 3 filmszemlén is)

A tervezett filmben egy szinte új település létrejöttét, szerveződését lehetne megörökíteni, hiszen a katasztrófa során 260-nál is több ház vált lakhatatlanná, kellett lebontani. Helyükön emlékparkot alakítottak ki és azoknak, akik nem az elköltözést választották Makovecz Imre és tervezői egy új lakóparkot hoztak létre, mely a tervező nevét fogja kapni 2012-ben, a második évfordulón a Makovecz kápolna és a Máltai közkert felavatásával együtt.

A bevezetőben említett filmben az egyik devecseri diák elvitte társait az iszap pusztította házukba és átadta azokat a fotó-géppel készült filmfelvételeket is CD-n, melyeket apja készített térdig gázolva az iszapban, miközben az utcán és a kertben dübörögve hömpölygött a vörös ár. Így természetesen ennek a családnak a története, a tragédia feldolgozása és életük újrakezdése is fontos témája a filmnek, mint ahogy a zömében gazdálkodásból élőké, akik részére – miután a termőföldet megtisztították és lecserélték - mostanában írták ki a haszonélvezeti pályázatokat, hogy kialakíthassák családi gazdaságaikat. Természetesen ezzel nem a régi életük fog folytatódni, (mint ahogy egy asszony fogalmazott: Mintha nem otthon lennénk…) de a különbözőségek és egyezések, a föld mérések, tervezgetések fontos mérföldkövek lehetnek, mint ahogy a hírekben is bemutatott vörös por-felhők hatása a termőföldekre, az emberekre és az állat állományokra.

Gulyás János

pályázati adatok

partner
Kisfaludy András
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2012
támogatás összege
6 000 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Gulyás János
forgatókönyvíró
Gulyás János
operatőr
Gulyás János
zeneszerző
Grei Tibor, G.F. Narholzm, T. Juckes, S. Kidd
vágó
Gulyás János, Koncz Gabriella
szereplők
Orbán Györgyné
Orbán György
Soós Ferencné
ifj. Soós Ferenc
Márkus Imre
Nagy Viktória
Nagy Tiborné
Nagy Tibor
Márkus Imréné
Horváth Ferenc
Horváth Ferencné
Mártonné Kati
Horváth Károly
Konkoly József
Németh Istvánné
Mikula Zsolt
szakértők, közreműködők
Turi Attila
világosító
Grei Tibor
technikai stáb
Bicskei Éva
Vörös Balázs
Gulyás Gábor - animáció

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Munkart BT. / K&G Film
producer
Gulyás János
gyártásvezető
Heller Tamás
gyártás tervezett ideje
2012.06.01-2014.01.15
forgatás tervezett befejezése
2013.10.31
forgatási helyszínek
Devecser
utómunkák
K&G FILM

technikai adatok

masteranyag
HD (mpg2)
játékidő
2 x 52 perc

forgalmazási adatok, díjak

forgalmazó
K&G FILM
fesztiválok, díjak
BIDF (Budapest International Documentary Festival) 2014
Magyar Filmhét 2014
televíziós sugárzások
Duna World - 2014.06.14
Duna World - 2014.06.15