Archív felvételeket látunk egy málló vakolatú kis helyiségben vagyunk egy nagyon lelkes fiatal kutató meséli el felfedezésének történetét.

Mert volt egyszer az ezredforduló évében egy dokumentumfilm, amely bemutatta, hogy egy pécsi biokémikus, Dr Kulcsái Gyula, aki gyermekkorától kezdve rákkutató akart lenni, 1987-ben egy alagsori szobában olvasva a szakirodalmat – mert egy magyar kutatónak akkoriban ez volt a leghozzáférhetőbb módszere a gondolkodás mellett, hogy felfedezzen valamit – rájött arra, amire előtte még senki sem a világon. Ő volt az egyedüli, aki azzal a gondolatmenettel és azon a kutatási úton indult el, hogy ha elfogadjuk az immunológus szakemberek megfigyeléseit és véleményüket, hogy ha nem az immunrendszer véd meg minket a tumor ellen, akkor mi az?

Ezzel az egyedi megközelítési móddal mellyel előtte a szakmában még senki sem foglalkozott, ő ennek alapján rá is talált erre az általa elnevezett Tumor-ellenes Védelmi Rendszerre, mégpedig maguknak a daganatos sejteknek a segítségével! A módszer lényege (nagyon leegyszerűsítve): a keringésünkben levő un. kismolekulákból maguk a daganatos sejtek választották ki, ezt a 16-ot, mégpedig úgy, hogy ezektől minden esetben elpusztultak úgy, hogy a molekulák egymás hatását szinergikusan erősítve, képesek apoptózisba – öngyilkosságba – vinni a ráksejteket. A felismerés nyomán, a szabadalmaztatást követően akadt gyártó is, megszületett a tabletta és a krém. Az akkor megszólaltatott orvosok, gyógyszerészek, gyógyult betegek mind korszakos jelentőségűnek tartották ezt a felfedezést, bár ekkor még csak étrend-kiegészítőként engedélyezte az OETI.

De mi történt azóta? Időutazásunk során a jelenbe lépünk, hogy később vissza-vissza ugorva tegyünk föl kérdéseket a ma szereplőinek. Mi lett a felfedezésből, megismerték-e azt mára azok, akiket illet?

Meddig értek el a kutatásokkal, és meddig a betegek érdekeit célzó fejlesztésekkel, hogy a felfedezésből gyógyszer válhasson, de legalábbis olyan forma, amely megfelelően alkalmazva javítja a betegek állapotát? Kidolgozták a sokkal nagyobb töménységű italport, amely az állatkísérletek után a klinikai kipróbálásnál tartanak, ennek eredményeiről is beszámol filmünk.

Mi lett az akkori gyógyult betegekkel, hogyan látják ma, amiért akkor lelkesedtek? Mit szólnak hozzá a mai orvosok, mit tudnak róla, ismerik-e a Tumor-ellenes Védelmi Rendszert, és ha nem, miért nem? Miért nem jut el a 25 éve tett felfedezés a mai onkológusok látókörébe, és akinek eljut, miért jut el' és nekik mi a véleményük róla?

Hogy mit szól hozzá a nemzetközi szakmai élet, egy publikáció története ezt is megmutatja, és felveti azt a kérdést, ha van egy jó felfedezésünk, akkor azt miért fogadják el a ,,szakmában'' hamarabb külföldön, mint idehaza? Mi lett azzal a kisbabával, aki ennek a felfedezésnek köszönheti világra jöttét, mit tud ő erről, és miközben a régi és mai gyógyult betegek adnak hálát a felfedezésnek, milyen jövő elé néznek a ma születők, hogy felhasználhassák ezt az eredményt?

Semmelweis Ignácnak 30 évet kellet várnia, hogy elfogadják felfedezését. A mai betegek nem szeretnének ennyit várni, és reméljük a hazai szakma sem.

Filmünk 52 percben a fenti kérdésekre keresi a választ a korábbi dokumentumfilmben szereplők segítségével, és a közben történt fejlemények bemutatásával.