Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Balatoni halászat Balatoni halászat 100%

A legtöbb magyar számára a Balaton egyet jelent a nyaralással és a szórakozással. A tó körül élőknek már inkább az egész éven tartó munkás hétköznapokat környezetét jelenti. Azoknak viszont, akik minden hajnalban vízre szállnak, magát az életet. Halászok viszont egyre kevesebben vannak. Kihalt már az a generáció, amelyiknek apáról-fiúra öröklődő hivatása volt a hal vadászata és amelyik generáció sok tagja nemcsak a csónakban élt, hanem ott is halt meg.


A Balaton halászatát ma egy nagy cég végzi. Pedig régen nem így volt. A tengerpartokhoz hasonlóan a magyar tenger mentén is halászfalvak érték egymást, évszázados hagyománya volt a halászatnak. Mesterségből ma már csak a mesterség ünnepe maradt. A kisipari halászattal együtt a balatoni hal fogalma is múlandóban van. Bár beszélik, hogy egyre több part menti büfében árulnak pontyot vagy fogast, a leggyakoribb hal még mindig az Argentínából exportált hekk.


Filmünkkel a balatoni halászat problémáinak oknyomozása mellett magának a balatoni halászatnak a gyökereit, a múltját tárjuk fel. A Tihanyi apátság alapítólevelétől kezdve, a halászati céhek kialakulásán át, a társulások, és üzleti társaságok létrejöttéig bemutatnánk a balatoni halászat történetét, szokásait és eszközeit. Megismerünk személyiségeket, akik mind elkötelezett rajongói a Balatonnak. Egy-egy napjukat dokumentálva adunk képet azokról az emberekről, akik még mindig a vizet bámulva reménykednek a nagy fogásban.

pályázati adatok

partner
Skrabski Fruzsina
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2012
támogatás összege
8 580 000 Ft

alkotók

műfaj
Dokumentumfilm
rendező
Borsody István
forgatókönyvíró
Borsody István
dramaturg
Borsody István
szerkesztő
Borsody István
operatőr
Czomba Albert, Kiss Soma, Kuzma Viktor, Takács Tamás
zeneszerző
Kiss Soma
vágó
Hubb Szabó Csilla
szereplők
Id. Varró János
Tóth Ferenc
Specziár András
Schleicher Vera
Nagy Jenő
Illésné Major Julianna
Gönczi György
G.-Tóth László
Holl Attila
Id. Végh László
Füstös Gábor
Csibrák Károly
Czerné Dr. Förhécz Andrea
rendezőasszisztens
Kopp Krisztina
hangmérnök
Hollósi Gergely, Hollósi László
technikai stáb
Kiss Sándor - fényképezte
Ralph Berkin - további munkatárs
Bónis Tamás - további munkatárs
Janovics Zsolt - további munkatárs
Kálazy Zsuzsanna Pubi - további munkatárs
Novák Tamás - további munkatárs
Rostás Tamás - grafikus

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Becsengetünk Produkció Filmgyártó és Média Kft.
producer
Skrabski Fruzsina
gyártásvezető
Eichberger Ferenc, Janovics Zoltán
gyártás tervezett ideje
2012.09.01-2014.03.01
forgatás tervezett befejezése
2014.01.01

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
52 perc

forgalmazási adatok, díjak

fesztiválok, díjak
Festival Pêcheurs du Monde, 2016
Magyar Filmhét 2014
televíziós sugárzások
M1 - 2014.08.30