A szerelem örök, mint Philemon és Baucis, vagy inkább reménytelen, nyughatatlan, és örökös keresése a másiknak? Beteljesülés, örök életre szóló kapcsolat, vagy sikertelenség, csalódás vár ránk? Egyáltalán kik vagyunk, és milyenek vagyunk mi, EMBEREK? Túszok, vagy túszejtők vagyunk? Ezekre keresi a választ a TÚSZEJTŐ c. film gyönyörű Öregje, szenvedélyes mesélője, meditatív bölcs főszereplője. Egy városi kék busz pilótája, és utasai mintha egymással szembefordított tükörben bámulnának egymásra, amikor pillanatnyi hatalmával visszaélve a buszsofőr, fegyvertelenül kényszeríti utasait kirándulásra. A kék busz sofőrje letér a 99-es busz ismert útvonaláról, hirtelen úgy döntve, végigvezeti utasait mennyei gyönyöre helyszínén, amit szerelmével, az ismerkedéstől a szakításukig élt meg. Meg akarja osztani boldogságát megrémült utasaival, akik szemmel láthatóan kiüresedett, kiégett, boldogtalan emberek, megmutatni mit jelent a szerelem, ami képes energiát, életerőt, szabadságot adni, és ami képes megváltoztatni az egész életet. Főhősünkről először csak sejteni véljük, hogy Ő maga az egyik utas, de az eseményeket követve valószínűleg rájövünk, hogy a buszsofőr is ugyanaz a személy lehet. Túsz és a túszejtő egy személyben? Megúszni nem lehet semmit, az összezártság kényszerének megismerését sem, isten keresését, önmagunk felfedezését sem. Méltók, vagy méltatlanok vagyunk a szerelemre? Túszok vagy túszejtők vagyunk? Esetleg mindkettő? Önmagunkat ejtjük akarva-akaratlanul túszul? Erre keresünk a választ, válaszokat ebben a filmben.