Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Vasi filmdal-csokor 100%

Békefi Antal tanár úr gyűjtésében jelent meg 1976-ban első kiadásban a Vasi népdalok című könyv. A dalok között számtalan szöveg egy-egy vasi településhez köthető. Szinte mindegyik kategóriában szerepel 5-5 olyan érdekes gyűjtés, amelyből egy sorozat készíthető. Így a gyermekdalok, játékok, a jeles napok, a párkeresés, a lakodalmi- és mulatódalok, a katonadalok, a betyárdalok, a hétköznapok dalai, és a balladák közül lehet válogatni. Ritkaságszámba menők, de közismert dalok is szerepelnek a kiadványban, így minden bizonnyal üdítő lesz, ha filmes feldolgozásra kerülve széles tömegek elé juthatnak el, az internet világában is megtalálható, modern feldolgozásban ezek a nemzeti értékek. A dalokat egyrészt profi népzenészek előadásában rögzítjük a stúdióban, másrészt igyekszünk a településeken is felidézni azokat. A dalszövegben szereplő helyeket is felkeressük, illetve megkérdezzük a járókelőket, hogy tudnak-e a dalról. A gyermekjátékokat el is játszatjuk a településen. A sorozatnak az a küldetése, hogy népszerűsítse a magyar népdalkincset, bemutasson egy-egy települést, és élvezhető formában mutasson rá történelmünk e színes és szépen fénylő szilánkjaira. Szeretnénk az első sorozatban 5 dalt kiválasztva 3-3 percben feldolgozni azokat a fenti módszer alapján. A fogadtatást megvárva tudnánk az említett kategóriák szerint további sorozatokat készíteni. Javasoljuk, hogy Békefi Antal tanár úr Bakonyi népdalok gyűjteményéből is készüljön a későbbiek során hasonló sorozat.

pályázati adatok

partner
Lovass Tibor
pályázat típusa
Neumann János
pályázat éve
2018
támogatás összege
1 000 000 Ft

alkotók

műfaj
Filmetűd
rendező
Lovass Tibor
forgatókönyvíró
Lovass Tibor
szerkesztő
Lovass Tibor
operatőr
Németh Richárd
zeneszerző
Boglya Népzenei Együttes
dalszöveg
Ismeretlen népdalok
vágó
Németh Richárd
szereplők
Pusztainé Sebők Lívia
Boglya Népzenei Együttes
narrátor
Lovass Tibor
riporter
Lovass Tibor
szakértő
Lovass Tibor
konzultans
Földesi János
megszólaló
Bodorkós Ferenc, Varga Lajos Csaba, Tömő József, Dezse Mária, Könyéné Szölke Erzsébet, Törő Sándorné Könye Zsuzsa, Lugosi Józsefné Vörös Lenke, Lugos Arnold
technikai stáb
Lovass Tibor
Németh Richárd

gyártási- és produkciós adatok

gyártásvezető
Szebényi Edit
gyártás tervezett ideje
2019.05.31-2019.11.30
forgatás tervezett befejezése
2019.11.30
forgatási helyszínek
Gencsapáti, Kisrákos, Szalafő - Pityerszer

technikai adatok

játékidő
18 perc

forgalmazási adatok, díjak

online közzététel
Vasi Népdal-film csokor
sajtótükör
Műhely - 2019. december 3.