Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Templom az Óceán közepén Templom az Óceán közepén 100%

https://youtu.be/mEiX6KaWqJM
1968. az első kikötés nélküli szólóvitorlás földkerülő verseny. Indulók száma: 9. Célba érkezett: 1 hajós. 50 évvel később a verseny feléledt, és a rajtnál már egy 65 éves magyar hajós is ott állt, hogy megmérettesse magát. Kopár István a Puffinnal. István a rajtnál még nem számított arra, hogy milyen nehézségekkel és küzdelmekkel fog majd szembe nézni. Hitt és remélt. Ahogyan az egész útja során. „Megjelentek a szívrohamos tünetek” „Életemben először mondtam, hogy szeretem” „A teljes szabadságot csak a tengereken lehet érzékelni.” A külvilággal számára az egyetlen kapcsolatot a heti egyszeri szatelit telefonos bejelentkezés jelentette, így az egész versenyt az ő szemszögéből mi is átélhetjük. „A köd által lecsapódott vizet ittam a korlátról” „Túl akarom élni, egyszerűen látni akarom a szeretteimet.” Bár senki nem lehetett a hajón, ám ő mégis elvitte édesapját és barátait, hiszen nem csak a versenyt, de egy küldetést is teljesített. Méghozzá a Horn-foknál. És hogy mi volt az út legnagyobb tanulsága? Hogyan változtatta meg őt a magány? Erre, és ezekhez hasonló kérdésekre kerestük a választ, az óceán közepén.

pályázati adatok

partner
Fehér Milán
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2018
támogatás összege
6 300 000 Ft

alkotók

rendező
M Nagy Richárd
ötlet
Fehér Sándor
forgatókönyvíró
Fehér Sándor
szerkesztő
Varga Krisztina
operatőr
Fehér Sándor
vágó
Miks Róbert
szereplők
Kopár István
riporter
Varga Krisztina
szakértő
Fehér Sándor
közreműködő
Kopár Éva
felvételvezető
Bedő Csaba
segédoperatőr
Fehér Krisztián
kameratechnikus
Hevessy Zsolt
világosító
Fehér Milán
technikus
Kiss Norbert

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
X-Trame Studio
producer
Fehér Sándor
gyártásvezető
Fehér Milán
gyártás tervezett ideje
2019.03.20-2020.03.10
forgatás tervezett befejezése
2019.04.30
forgatási helyszínek
Balatonfüred
Les Sables D'olonne

technikai adatok

masteranyag
600'
játékidő
26'

forgalmazási adatok, díjak

televíziós sugárzások
Duna World - 2020.05.17