Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Megfigyelt ifjúság 100%

Az állambiztonság, fiatalok elleni akciói a 60-as években

A dokumentumfilm sorozat korábbi projektjeinkhez („Titkos lakások”, „Megfigyelt Budapest”) kapcsolódva a Kádár-korszak állambiztonsági szerveinek megfigyelési akcióit mutatja be. A legfrissebb kutatási eredményeket felhasználva olyan titkosszolgálati nyomozásokat elevenítünk fel, amelyek ma is használt köztereken zajlottak. Célunk, hogy a jelenkortörténeti tanulmányok megállapításait „közelebb vigyük” az érdeklődőkhöz. Így a bemutatott példák rávilágítanak arra, hogy a kádári titkosszolgálatok miként szolgálták a mindennapokban a rendszer társadalomformáló elképzeléseit. A történetek megidézik, hogyan alakult a diktatúrának, illetve elnyomó szerveinek társadalmi érzékelése. A létező szocializmus évtizedeiben megfigyelők és megfigyeltek ugyanazokat a városi tereket használták, sőt, sokszor kézzelfogható közelségben éltek egymáshoz, ám történeteik összefonódására csak az elmúlt évtizedekben derült fény. Az állambiztonsági akták megnyitásának köszönhetően nem csupán az érintettek személye, hanem az egyes akciók (egykor fedőnévvel jelölt) helyszínei is fokozatosan azonosíthatókká váltak. Az 1956-os forradalom leverése után a hatalomnak kiemelt problémát jelentettek azok a fiatalok, akik elutasították a pártállami normákat, és nem idomultak a szocializmus szürke valóságához. A megtorlás évei, majd a kádári konszolidáció meghirdetése után az ifjúság „veszélyes” törekvéseit kifinomultabb módszerekkel kezelték. A mini-sorozatban öt eltérő társadalmi csoporthoz kapcsolódó ügyet, öt hétköznapi budapesti helyszínen idézünk meg. Az operatív (megfigyelési) fotók kapcsán bemutatjuk azt is, hogy miként látták és láttatták a fiatalok világát a hatalom birtokosai.

pályázati adatok

partner
Farkas Csaba
pályázat típusa
Neumann János
pályázat éve
2018
támogatás összege
1 000 000 Ft

alkotók

műfaj
Ismeretterjesztő dokumentumfilm
rendező
Gantner Barna
társrendező
Farkas Csaba
szerkesztő
Tabajdi Gábor
operatőr
Farkas Csaba, Hámory Csaba, Sáska Zoltán
vágó
Szeremi Balázs
további alkotók
Kovács Kamilla - Grafikus
szakértő
Tabajdi Gábor
megszólaló
Tabajdi Gábor,Wirthné Diera Bernadett,Tóth Eszter Zsófia
hangmérnök
Hancsics Norbert

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Wolframe Kft.
producer
Farkas Csaba
gyártásvezető
Ordódy Judit
gyártás tervezett ideje
2019.03.01-2019.09.30
forgatás tervezett befejezése
2019.09.30

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
5x5 perc

forgalmazási adatok, díjak

online közzététel
Megfigyelt Ifjúság_Antall József
Megfigyelt Ifjúság_Bauer Sándor
Megfigyelt Ifjúság_Kizártak
Megfigyelt Ifjúság_Március 15.
Megfigyelt Ifjúság_Nagy Fa galeri