Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Népi táncok tanítása Szatmárban Népi táncok tanítása Szatmárban 100%

Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes, Szatmári csárdás, Nagyecsedi verbunk, Szatmár Néptáncegyüttes

Napjainkban egyre több szatmári iskolában kezdték el a hagyományos táncok tanítását. A tánctanulás folyamata már kicsi gyermekkorban megkezdődik. A fiatalok kamaszkorig főleg a kiváló táncosok, a helyi táncos egyéniségek táncmozdulatait figyelik. Gyakori, hogy egy-egy kiváló táncos foglalkozik a gyermekekkel, serdülőkkel. Így történik ez az idén 40 éves Szatmár Táncegyüttesnél is Mátészalkán. A Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes 1996 januárjában jött létre Nagyecseden, helyben főleg a fiatalságot célozzák meg, mivel az utánpótlásnak nagy szerepe van a nemzeti értékek megőrzésében. Nagyecsed kiemelkedő jelentőségű "táncos település", ahol a magyar verbunkot, a lassú és friss csárdást, a cigány szólót, botolót és cigányos csárdást napjainkban is együtt táncolják fiatalok és idősek, magyarok és cigányok. A csoport tagjai nem hivatásos táncosok, hanem lelkes hagyományőrzők, akik a táncot elődeiktől és egymástól tanulják. Ezt a tudást igyekeznek átadni a 2007-ben megalakult utánpótlás csoportnak is. Nagyecseden felismerték, fontos az utánpótlás nevelésének elkezdése ahhoz, hogy tovább működjön a Rákóczi Gusztáv Hagyományőrző Együttes. Táncpedagógusok bevonásával ez is megvalósult. A 3-5 évesek a Toporgók és a Lápi lurkók csoportban kezdik a tánctanulást, a 6-10 évesek pedig a református iskolában folytatják. 2017-ben vette fel őket az UNESCO a szellemi kulturális örökség jegyzékébe. Nagyecseden kívül nincs olyan település, ahol együtt táncol 6 fő Népművészet Mestere és 6 fő Népművészet Ifjú Mestere. A Felső-Tisza-vidéki csárdás ma már csak lassú és friss tételből áll, de régebben a Dél-Nyírségben és az Erdőháton nyomaiban még megtalálható volt a történelmi emlékeket idéző hármas tagozódás, a csendes, a lassú tempójú, a közepes tempójú csárdás és a friss ugrós. Szatmárban a csárdás a középkorú nemzedékek tánckincsében még ma is életerős. A lassú és friss csárdás motívumkészlete - a nyugati dialektus csárdásaival ellentétben - nem válik el egymástól, lényegében ugyanazon figurákat használják mindkét részben. A friss csárdás általában ugrós jellegű figurázással kezdődik, majd kiforgatásokkal díszített páros forgás következik. Nagyecseden a legfontosabb helyi érték, az ecsedi verbunk. A verbunk, egykor a katonai toborzás látványos eleme volt. Ez a különleges férfi tánc, mindig is a virtust, az erőt és az ügyességet testesítette meg. Az ecsedi verbunk, messze földön híres, sajátos motívumai miatt. Egyes tánckutatók szerint, ebben a táncban csúcsosodik ki, a magyar tánc fejlődése. A tánccal egybekötött verbuválás célja az volt, hogy a magyar parasztlegényeket katonai szolgálatra toborozza. Tempója váltakozva lassú és gyors, figurái virtusosak. A 18. századi verbuválások során a parasztság körében élő férfitáncok a közfigyelem előterébe kerülnek. A történeti verbunk szabályozott formája nem vert mély gyökereket, legtöbb helyen az új férfitánc is megtartotta improvizatív jellegét. A verbunk a szünettől szünetig terjedő táncciklusokban mindig az első helyet foglalta el, mintegy bevezette, előkészítette a párostáncot.

pályázati adatok

partner
Bolyáki Adrián
pályázat típusa
Neumann János
pályázat éve
2018
támogatás összege
1 000 000 Ft

alkotók

műfaj
rövid online ismeretterjesztő film
rendező
Bolyáki Attila
ötlet
Bolyáki Attila
forgatókönyvíró
Bolyáki Attila
szerkesztő
Bolyáki Attila
operatőr
Baji Tibor, Bolyáki Attila
zeneszerző
Bürkös Zenekar
vágó
Bolyáki Attila
szereplők
megszólaló
Tóth Miklósné, Andóné Kujbus Viola, Tóth Miklós, Balogh Benjámin, Baloghné Huszti Csilla, Bujáki Anett, Filep László, Paládi Eszter, Herdon Péter, Tóth Béla,
közreműködő
Murguly László Csabáné

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Media Networking Kft.
producer
Bolyáki Adrián
gyártás tervezett ideje
2018.12.28-2019.09.02
forgatás tervezett befejezése
2019.08.15
forgatási helyszínek
Mátészalka
Nagyecsed

technikai adatok

masteranyag
1920x1080 HD - XDCAM 4:2:2
játékidő
17 perc 54 másodperc

forgalmazási adatok, díjak

online közzététel

Szolnok TV
Mandiner.hu
Mandiner.hu
Mandiner.hu
Mandiner.hu