1918. október 31. Az Osztrák –Magyar Monarchia elvesztette az első világháborút. A frontról visszaáramló tízezrek a háború végét ünneplik. Katonasapkájukról letépik a monarchia címerét és helyette őszirózsát tűznek ki. A kormány megbukott, a budapesti utcákon napok óta tüntetők ezrei követelik az ellenzék vezérének, Károlyi Mihály grófnak miniszterelnökké való kinevezését. V. Károly király, hogy mentse, ami menthető, enged a tömegek követelésének. Győzött a forradalom. Aznap este fél hat óra körül, fővárosi otthonában, a Hermina úti Róheim-villában ismeretlen fegyveresek meggyilkolják Tisza István grófot, az ország egykori miniszterelnökét és a korszak legnagyobb tekintélyű államférfiját. A gyilkosság híre Budapest utcáin percek alatt elterjed. A tüntető és a forradalom győzelmét ünneplő tömeg vad örömmel fogadja a hírt, míg az eseményeket szorongással szemlélő konzervatívabb polgárok kétségbeesett megrendüléssel reagálnak. Károlyi Mihály, az újdonsült miniszterelnök a forradalom tisztaságán esett foltként értékeli az eseményeket és őszirózsákkal díszített koszorút küld a villába, ám később a gyilkosok kézre kerítéséért nem sokat tesz. Károlyi koszorúját Tisza István özvegye a szemétre dobatja. Kik ölték meg Tisza Istvánt? Előre megtervezett merénylet volt, amelyet megbízásból hajtottak végre, vagy bosszúszomjas katonák forradalmi felindulásból elkövetett gyilkossága? És miért kellett meghalnia Tisza Istvánnak? Miért gyilkolták meg azt az embert, aki egész pályáját és életét a magyar nemzet szolgálatára áldozta? Miért tartották sokan kora legnagyobb államférfijának és mások miért gyűlölték oly engesztelhetetlenül? Befolyásolta-e és hogyan az ország későbbi sorsát Tisza korai halála? Megannyi kérdés, amelyekre akkor kaphatunk választ, ha megismerjük Tisza István életét és a kort, amely a magyar történelem egyik legsikeresebb végül mégis legtragikusabb időszaka volt. A film röviden bemutatja Tisza István családját, nevelkedését, fejlődését, jellemét. Megismerkedhetünk a dualizmus-kori Magyarország lenyűgöző gazdasági és kulturális fejlődésével, problémáival. Betekintést kapunk a korszak politikai viszonyaiba, felidézzük a tizenöt évig miniszterelnök Tisza Kálmánnak – Tisza István apjának – alakját. Tisza István politikai karrierje apja oldalán a Szabadelvű Pártban kezdődik. A szellemes parlamenti viták, hangzatos szónoklatok mellett olykor vasdoronggal kell védeni apját, a miniszterelnököt a rátámadó csőcseléktől. Megismerkedünk Tisza politikai nézeteivel, amelyekhez haláláig hű maradt: elsősorban a Monarchia fenntartásának szükségességéről vallott hitével, ennek kapcsán a választójoggal kapcsolatos álláspontjával, illetve az ország védelmének megerősítésére tett erőfeszítéseivel és azokkal a parlamenti csatározásokkal, amelyeket ennek érdekében folytatott. Tisza politikai nagysága abban állt, hogy kortársaival szemben tisztán látta azokat a veszélyeket, amelyek a történeti Magyarországra leselkedtek. Látta a veszélyt, hogy eljöhet az idő, amikor az ország léte vagy nemléte lesz a tét, ezért ragaszkodott a védelmet nyújtó dualista Monarchiához és ezért akarta megerősíteni a birodalom védelmi képességeit. Ezeket a célokat kérlelhetetlen következetességgel igyekezett megvalósítani, vállalva a népszerűtlenséget, olykor a gyűlöletet is. A kiegyezéssel szemben álló ellenzék obstrukcióval, a parlamenti munka ellehetetlenítésével akadályozta meg a szükséges változtatásokat. Tisza joggal tekintette a parlamentarizmus csődjének, hogy a kisebbség meg tudta gátolni a többség akaratát, ezért erőszakkal módosította a házszabályt. Erre válaszulaz ellenzék politikusai a parlamenti berendezés szétverésével, később síppal, dobbal, trombitával igyekeztek meggátolni az országgyűlés munkáját. Tisza házelnökként karhatalommal vezettette ki a renitens képviselőket; ez vezetett párbajra Károlyi Mihállyal (a karddal folytatott küzdelemben Tisza tizennyolc találatával szemben Károlyi csak egyszer tudta eltalálni ellenfelét) és később emiatt lőtt rá Tiszára a képviselőház üléstermében Kovács Gyula képviselő. A merénylet alkalmával Tisza nemcsak megőrizte hidegvérét, de az önmagát megsebesítő merénylő elszállítását követően folytatta az ülést. Tiszát nem félemlítette meg a gyilkossági kísérlet és azt sem bánta, hogy a közvélemény egy része és az ellenzéki lapok hősként ünnepelték a merénylőt: ám komolyan megrendítette, amikor a bíróság fél évvel később felmentetteKovács Gyulát, mert ebben a magyar közélet elmérgesedésének és elzüllésének a jelét látta. 1914-ben, a szarajevói merényletetkövetően mint magyar miniszterelnöktagjaa birodalom közös minisztertanácsának és ott egyedüliként háború-ellenes álláspontot foglal el. Ám a német és osztrák vezetés elszántságaés a megtorlás párti közhangulat beláttatja vele, hogy egyedül képtelen ellenállni a folyamatoknak. Ragaszkodhatna a véleményéhez és le is mondhatna, ám tisztában van vele: a háború Magyarország élet-halál harca lesz, amelynek vezetése elől nem futamodhat meg. Ám a háborút üdvözlő össznépi ünneplésbőlkivonja magát. Az elkövetkező években mindent elkövet a sikerért,hatalmas munkabírással dolgozik.Tudja, hogy a vereség a monarchia szétesését és a történelmi Magyarország pusztulását eredményezheti; míg a színfalak mögött sosem szűnik meg egy kedvező béke lehetőségétkutatni, a nyilvánosság előtt kérlelhetetlen következetességgel küzd a győzelemért. (Pl. sem barátainak, sem rokonainak nem eszközöl ki felmentést a frontszolgálat alól.) Emiatt sokan benne látják a háború okozóját és a béke gátját. Az új király, V. Károly trónra kerülését követően – hogy jelezze béke-szándékát – eltávolítja Tiszát a miniszterelnöki posztról. Ezt követően kimegy a frontra és huszár ezredesként szolgál (ifjúkora óta kitűnő lovas és igen tájékozott kora haditudományaiban). Katonái meglepődve tapasztalják, hogy az újságokból szívtelennek és gőgösnek ismert gróf valójában mennyire emberséges beosztottaival és mennyire szívén viseli a sorsukat. A vesztes háború következménye az összeomlás. 1918-ban felszínre kerülnek radikális baloldali mozgalmak, és az egyik ilyen forradalmi szocialista csoport, hogy destabilizálja a politikai helyzetet, merényletet kísérel meg a háború jelképe, Tisza István ellen. A merénylő, Lékai János nem értett a revolver kezeléséhez, ezért a fegyver a döntő pillanatban csütörtököt mondott, Tisza pedig alaposan leszidta a megszeppent Lékait. Az október végi napokban hívei közül többen a főváros elhagyását javasolták neki, ám Tisza nem volt hajlandó menekülni a végzete elől.A forradalom estéjén ismeretlen fegyveresek keresték fel otthonában, akik rövid szóváltást követően agyonlőtték. A gyilkosok után nem indult komoly nyomozás, a forradalmi felfordulásban sem a Károlyi-kormánynak sem pedig a Tanácsköztársaság kormányának nem volt érdeke a kérdés napirenden tartása. A tanácskormány bukását követően, egy évvel a gyilkosság elkövetése után tartóztattak le néhány gyanúsítottat: katonákat, az 1918 őszi katonatanács két tagját illetve Károlyi Nemzeti Tanácsához közel álló újságírókat. A letartóztatottak egy része bevallotta a bűnrészességét (bár egyikük sem vallott arról, hogy ő lőtt volna), mások cáfolták a rájuk vonatkozó vádakat. Többüket el is ítélték, ám az az ügyészi koncepció, amely a Nemzeti Tanácshoz vagy éppen Károlyihoz kötötte volna a felbujtást, nem nyert bizonyítást. Kételyek merültek fel az elkövetők személye illetve a cselekmény szervezettsége tekintetében is – a film itt számba veszi a pro- és kontra érveket. A részletek alapján nem valószínűsíthető sem a Nemzeti Tanács által előre megtervezett merénylet, sem pedig a kóborló katonák hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságának forgatókönyve. Ugyanakkor a szervezettség és előre eltervezettség több ponton tetten érhető, amelynek forrását az 1920-21-es vizsgálatnak és pernek nem sikerült hitelesen felderítenie, és amelyet azóta sem vizsgált senki. Minden valószínűség szerint a merénylők fegyverét nem a bosszúállás, nem a düh vezette; tettük politikai akció volt. Tisza a merénylet idején már másfél éve nem volt hatalmon. Politikai befolyása, tekintélye, a vele kapcsolatban megnyilatkozó szélsőséges érzelmek mégis alkalmassá tették arra, hogy jelkép legyen: a régi, dualista Magyarország jelképe. Érdekes módon ezt hasonlóképpen látták a merényletet helyeslők és Tisza István tisztelői is. Előbbiek szemében egy korhadt, régi rendszer képviselője volt, míg utóbbiak úgy látták: Tisza Istvánnal együtt sírba szállt a történeti Nagy-Magyarország. Bár halálát a gyűlölet szélsőséges megnyilvánulásai kísérték, egy pillanatra – de csak egyetlen pillanatra – még az ellenzéki lapok is meghajoltak Tisza emberi nagysága és politikai teljesítménye előtt. A forradalom-párti radikális Világ c. lap szerkesztője, a Nemzeti Tanács tagja, Bíró Lajos így írt róla: „Tisza István kemény férfiú és hatalmas vezér volt. Magyarország tragikus sorsával most eggyé lett az ő tragikus sorsa. … az új Magyarországnak olyan vezéreket kívánunk, mint amilyen vezére volt ő a régi Magyarországnak.” Tisza 1934-ben a Parlament mellett felállított emlékművét a kommunista diktatúra 1945 után lerombolta, helyére később ellenfele Károlyi Mihály szobra került. A diktatúra bukása után csak lassan kerül Tisza alakja megérdemelt helyére, a magyar történelem nagyjai közé: 2014-től ismét a Kossuth téren áll a tragikus életű vasgróf tiszteletet parancsoló emlékműve. A film történelmi dokumentumfilm, amely narrátor elbeszélésével, eredeti helyszíneken,korabeli fotók, újságcímlapok, archív film- és egyéb dokumentumok; szakértői magyarázatok, valamint dramatikus jelenetek segítségével mutatja be Tisza István egyéniségét, politikáját és végzetét.