Az 1848-49-es szabadságharc a függetlenség, az identitás, a önálló szándék és akarat eszméjét és diadalát hirdette és hirdeti mindmáig. Történelmi emlékezetünk sajátos referenciapontja ez az időpillanat, melyhez mindenki pozitív érzéseket társít; a levert szabadságharc hősei bátorságot, erőt, elszántságot üzennek a jelennek. De a szabadságharc kontextusa egy másfajta üzenetet is hordoz. A hősök és mártírok mellett tudnunk kell azokról is, akik árulói lettek egy eszmének. Az ő személyes drámájuk ugyanúgy szolgál tanulságokkal számunkra. Történetünkben két történelmi esemény szálait sodorjuk egybe, hogy aztán az alkotó képzelet segítségével egy fikciós – ám korántsem elképzelhetetlen! – valóságot hozzunk létre. Az egyik: az 1850-es évek Bach-korszakának hajtóvadászata a szabadságharcban aktív szerepet vállalt tisztek, katonák után. A másik: a magyar tudományos elmekórtan megalapítójának, Schwartzer Ferencnek az életútja és munkássága. További kutatásaink azt is kiderítették: Schwartzer Ferenc több szálon is kötődött a császári udvarhoz; külföldi tanulmányútját az udvar támogatta; később pedig személyesen őt kérték fel, hogy irányítsa az ország első elmegyógyintézetét; a Magyar Királyi Tébolyda megalapítását. Írói fantáziánk ezen fragmentumokból konstruálta meg A szabadság tébolyát. A filmötlet főszereplője egy elmeintézet professzora, aki szökött szabadságharcos katonáknak kínál menedéket tébolydájában, hogy így menekítse meg őket a felelősségre vonástól. Az őrület álarcában a császári udvar nem tudja őket sem börtönbe, sem bitófára küldeni...