Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Szútori harangmentés január harmadik vasárnapján Szútori harangmentés január harmadik vasárnapján 100%

Szútor, a gömöri magyar falu jelentősen megváltozott az utóbbi évtizedekben. Fényes Elek, a magyar honismereti és statisztikai tudomány egyik megalapítója szerint "Szutor, magyar falu, Gömör és Kis-Honth egyesült vármegyékben, Rimaszombathoz keletre, 32 katholikus., 459 református . lakossal, ref. anya templommal, derék erdővel, s jó szántóföldekkel.” A korábban jelentős felvidéki református gyülekezet azonban szétszóródott, a templom megüresedett, ami mozdítható volt, a tetőszerkezettel együtt, már rég elvitték, így az épület állapota katasztrofálissá vált. Két harangja évek óta némán csüng, és csak idő kérdése volt, hogy mikor tűnnek el, vagy dől rájuk a torony. A harangok kétszáz éven át szolgálták a szútori közösséget. „Ha nem figyeltünk oda, akkor ezek az értékeink, apáink öröksége elpusztul, pedíg fontos lenne megőrizni azokat eredeti helyükön. Ebben az esetben azonban a fosztogatók martalékává vált a templom. Részeit felhasználták tűzifának, az első világháborús emléktáblát szétzúzták, így egyértelművé vált, hogy az utolsó megmenthető részét ilyen formában mentsük meg, mert előbb vagy utóbb el fognak onnan tűnni...”

pályázati adatok

partner
Kósa Adrienne
pályázat típusa
Escher Károly
pályázat éve
2018
támogatás összege
1 420 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentum
rendező
Bohák György
operatőr
Laczkó Sándor
szakértő
Nagy Sándor Tamás esperes
konzultans
Orosz Örs
megszólaló
Orosz Örs
közreműködő
Kovács István
segédoperatőr
Juhász Péter

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Titánia-Master Pro Kft.
producer
Détári Géza
forgatási helyszínek
Gombaszög
Szútor
Rimaszombat

technikai adatok

forgalmazási adatok, díjak

forgatott anyag tervezett további sorsa
dokumentumfilm készítés