Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Emlékmentők Emlékmentők 100%

Hogyan születik újjá a magyar ipartörténet egy-egy ikonikus emléke több évtized rozsdásodás után? Hogyan menekülnek meg pótolhatatlan gépezetek az enyészettől? Mi hajtja azokat az idős szakikat, akik saját pénzből, saját idejükből áldoznak régi repülőgépek restaurálására? A magyar Goldtimer Alapítvány tagjai pedig azt mondják: repülni muszáj. Hajdú Károly repülőgép- szerelő 1992-ben hozta létre az alapítványt, mert fájt a szíve, ahogy a rendszerváltás után látta a korábbinál is gyorsabban pusztulni a magyar repülés történetének emlékeit. A Goldtimer Alapítvány vezetője maga köré gyűjtötte szintén nyugdíjas szerelők, műszakiak, lakatosok, pilóták egy olyan lelkes csoportját, akik saját pénzből és némi adakozásból, egyenként több ezer óra kézi munkával megmentettek egy-egy roncsot az utókornak, ráadásul úgy, hogy ezek az egykori roncsok ma mind repülnek is. Ez világra szóló teljesítmény. A Li-2 típusú gépük az egyetlen ilyen gép a világon, amely képes a repülésre. A PO-2-esük az egyetlen repülőképes példány Európában. A Kányából kilenc példány épült Magyarországon az 50-es években, de mára mind eltűntek. A Gerlével Bánhidi Antal pilóta a 30-as években körberepülte a Földközi-tengert, és a London-Debrecen útvonalon rekordot repült. A Gerle újjáépítését még 1979-ben, 13 évvel az Alapítvány megalakulása előtt kezdte el Hajdú Károly, amikor még nem volt nyugdíjas. A Cimbora és a Vöcsök vitorlázógépek terveit a világhírű Rubik Ernő készítette, az alapítvány tagjai pedig a korabeli tervek alapján építették meg őket. Ezek az idős emberek pusztán a szakmájuk és a hazájuk iránti szeretetből, a pusztulás elől mentették meg ezeket az emlékeket – belső késztetésből. A szívüket-lelküket tették bele a magyar repüléstörténet pótolhatatlan emlékeinek megmentésébe.

pályázati adatok

partner
Kissimon Erika
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2017
támogatás összege
6 730 000 Ft

alkotók

műfaj
Dokumentumfilm
rendező
Talán Csaba
forgatókönyvíró
Vági Barbara
szerkesztő
Vági Barbara
operatőr
Talán Csaba
vágó
Gottmann Péter
narrátor
Blaskó Péter
szakértő
Katona Csaba
megszólaló
Hajdó Károly Fedő, Rohács Tamács Kisherceg, Bobák György
kameratechnikus
Papp Zoltán

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
CEMG Kft.
producer
Nóti-Nagy Attila
társproducer
Kissimon Erika
gyártásvezető
Huszti Szilvia
gyártás tervezett ideje
2018.02.20-2019.05.02
forgatási helyszínek
Krakkow-i repülőtér
Parlament
MTA
Budaörsi Repülőtér

technikai adatok

játékidő
52 perc 15 mp

forgalmazási adatok, díjak

forgalmazó
CEMG Kft.