Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

A szőnyeg alá söpört negyed A szőnyeg alá söpört negyed 100%

Élet Székelyföld legnagyobb nyomornegyedében

Székelyföld legnagyobb nyomornegyedét az 1980-as évek derekán építették azzal a céllal, hogy a Székelyudvarhelyen élő romák megfelelő körülmények közé költözhessenek. A rendszerváltozást követően azonban gyorsan hanyatlásnak indult a negyed, mára több, mint ezren élnek itt szörnyű körülmények között, kétharmaduk gyerek. Egyetlen hely van a városban, ahova eljárhatnak, Hófehérke kocsmája. Az álmodás, tervezés, reménykedés, illetve a beilleszkedési gondok bemutatása mellett, a film a legnagyobb székelyföldi nyomornegyed mindenapjaiba enged betekintést, két kitörni vágyó gyerek, illetve a Gyulafehérvári Caritas programvezetője, Leskó Barbara és az egyetlen helyi vállalkozó, Szász Emil (Hófehérke) szemén keresztül.

pályázati adatok

partner
Szabó Attila
pályázat típusa
Ember Judit
pályázat éve
2017
támogatás összege
6 000 000 Ft

alkotók

műfaj
dokumentumfilm
rendező
Szabó Attila
ötlet
Szabó Attila
forgatókönyvíró
Szabó Attila
operatőr
Szabó Attila, Bálint Károly,
steadycam operatőr
Simó Csaba
zeneszerző
Molnár Endre
vágó
Szabó Attila, Bálint Károly
szakértő
Leskó Barbara, Szász Emil
hangmérnök
Szász M. Attila

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
S.C. Aves-media S.R.L.
producer
Szabó Attila
gyártásvezető
Szabó Orsolya-Lilla
gyártók
gyártás tervezett ideje
2018.01.04-2019.05.22
forgatás tervezett befejezése
2019.04.30
forgatási helyszínek
Felcsút
Székelyudvarhely
utómunkák
Szász M. Attila - hangmérnök
Szabó Attila - vágó

technikai adatok

masteranyag
HD 1080i
játékidő
52:30

forgalmazási adatok, díjak

forgalmazó
S.C. Aves-media S.R.L.
ősbemutató
Duna World -
fesztiválok, díjak
Lakiteleki Filmszemle, 2019. november - Az NMHH különdíja
televíziós sugárzások
-