Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Budapest Underground I-II. Budapest Underground I-II. 100%

A Budapest Underground a főváros legrejtettebb zugaiba kalauzolja el a nézőket, a Budai-hegység páratlan képződményekkel büszkélkedő barlangjaitól a Várhegy kazamatáin keresztül a Kőbánya alatti elárasztott pince- és bányarendszerig. Kameránk elkíséri a kutatóbúvárokat Európa legnagyobb termálvizes barlangjába, a Molnár János barlangba, hogy megérthessük, miként vált Budapest a fürdők városává, és benézünk a belváros alatti, máig lezárt bunkerbe is. Az első részben a város földtani sajátosságainak felderítése során több olyan barlangot is bejárunk, melyek a nyílt utcán, lakóházak között nyílnak. Először mutatjuk be ismeretterjesztő filmben a Pál-völgyi-barlangrendszert, mint hazánk immár leghosszabb barlangját. Megismerkedünk a barlangok kialakulásával, és kiderítjük, honnan származnak a világhírű fürdőket tápláló termálvizek. A második részben a természetes járatokat kihasználó, vagy csak egyszerűen kemény munkával létrehozott mesterséges alagutakat járjuk végig, hogy megtudjuk, milyen szerepet játszottak Budapest földalatti létesítményei a magyar történelem legjelentősebb eseményeinek alakulásában, a tatárjárástól napjainkig. Megismerkedünk a kontinens első földalatti vasútjával, és bepillanthatunk a 4-es metró építésének kulisszái mögé is. Persze ezt az epizódot sem ússzuk meg szárazon: a kamera a Kőbánya alatti tárókban merülő búvárok társaságában járja be a világ egyik legbizarrabb merülőhelyét.

pályázati adatok

partner
Brinner Zoltán
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2011
támogatás összege
13 600 000 Ft

alkotók

műfaj
ismeretterjesztő film
rendező
Lerner Balázs
forgatókönyvíró
Molnár Attila Dávid
szerkesztő
Balázs Gergely
operatőr
Tóth Zsolt Marcell, Kovács Richárd, Molnár Attila Dávid, Varga Livius, Sári Attila, Balázs Gergő, Meixner Zsolt
zenei szerkesztő
Ruskó Péter, Székely Márton
vágó
Tóth Zsolt Marcell, Belágyi Tamás, Vásárhelyi Tamás
szereplők
Varga Livius - műsorvezető
hangmérnök
Koch Simon
világosító
Kotányi Gábor
technikai stáb
Sári Attila - víz alatti kamera
Magyar Csaba - IT manager
Mede Márton - kaszkadőr
Meixner Zsolt - kaszkadőr
Stodulka Gábor - munkatárs

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
T.ZS.M. Filmgyártó Bt.
producer
Tóth Zsolt Marcell, Molnár Attila Dávid
gyártásvezető
Brinner Zoltán
gyártás tervezett ideje
2012.05.01-2013.07.31
forgatás tervezett befejezése
2013.06.30
forgatási helyszínek
F4 objektum
Gellért-táró
József-hegyi barlang
Kőbányai pincerendszer
Budapesti Metró
Molnár János barlang
Pálvölgyi-barlangrendszer
Rudas-fürdő
Sziklakórház
utómunkák
Természetfilm.hu Egyesület - képi utómunkák
Merkaba Stúdió - hangi- és zenei utómunkák

technikai adatok

masteranyag
HD 1080p
játékidő
2X26 perc

forgalmazási adatok, díjak

forgalmazó
Filmdzsungel Kft.
ősbemutató
MTV - 2013.10.08
fesztiválok, díjak
Szolnoki Tudományos Filmfesztivál
Magyar Filmhét 2014
Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő - kategória díj
televíziós sugárzások
SPEKTRUM TV -
MTV, DUNA TV, DUNA WORLD -
sajtótükör
Mediatanacs blog
Varga Livius a föld alá vonult (Origo)
Kiszabadítják Varga Liviust a fogságból
Varga Liviust bezárták a föld alá (Index)
MTV - Aranymetszés
Vasárnapi hírek
megjegyzések, érdekességek
A hazai televíziózás történetében az első többnapos online közvetítés valósult meg a Pálvölgyi cseppkőbarlangból, amelyet a USTREAM oldalon lehetett nyomon követni.