Magyar Média Mecenatúra

Pályázati Tükör

Védőőrizet Védőőrizet 100%

A nácik által politikai okokból letartóztatott, koncentrációs táborba hurcolt magyarok száma jóval nagyobb, mint ahogyan az a köztudatban él. A Gestapo a megszállás után és a nyilas hatalomátvételt követően ezrével tartóztatta le azokat, akik a lehetséges ellenállásban szerepet játszhattak volna: képviselőket, minisztereket, sőt miniszterelnököket, katonatiszteket, rendőrfelügyelőket, párt- és szakszervezeti vezetőket, papokat, újságírókat, és gazdasági kulcsembereket. Az átélt szenvedések dacára a politikai foglyok, köztük a zsidótörvények hatálya alá esők is, nagyobb eséllyel élték túl a lágert, mint a kizárólag származásuk miatt üldözöttek. Ám nagy részük üldöztetése a hazatérés után hamarosan folytatódott: a németet követő szovjet megszállás után berendezkedő új társadalmi rend éppoly veszélyesnek tekintette őket, mint a nácik. Filmünk ezt a folyamatot tekinti át. Szemtanúk visszaemlékezéseit idézve, történészek elemzéseit beemelve, eredeti helyszíneken, dokumentum értékű képi anyagot felhasználva.

pályázati adatok

partner
Dr Buglya Sándor
pályázat típusa
Kollányi Ágoston
pályázat éve
2017
támogatás összege
7 050 000 Ft

alkotók

műfaj
ismeretterjesztő film
rendező
Tóth Péter Pál
forgatókönyvíró
Tóth Péter Pál
operatőr
Tóth Péter Pál, Buglya Sándor
vágó
Tóth Péter Pál
riporter
Filep Tamás Gusztáv
konzultans
Filep Tamás Gusztáv
felvételvezető
Rudolf Dániel
hangmérnök
Kapcsos Vince
világosító
Heves László

gyártási- és produkciós adatok

produkciós iroda
Dokument-Art Kft.
producer
Buglya Sándor
produkciós munkatárs
Benyó Éva, Kecse Ibolya
gyártásvezető
Szederkényi Miklós
gyártók
Dokument-Art Kft.
gyártás tervezett ideje
2017.12.01-2019.03.04
forgatás tervezett befejezése
2019.02.20
forgatási helyszínek
Gusen
Sopron
Mauthausen
Dachau
Budapest

technikai adatok

masteranyag
HD
játékidő
51'

forgalmazási adatok, díjak