Kossuth Zsuzsanna, akit még nem ismer el a világ, pedig hihetetlen dolgokat vitt véghez, avagy a minőségi betegápolás élharcosa a szabadságharc idején
100%
A new york-i főkonzultól, dr. Kumin Ferenctől eljutott stábunkhoz az a nem mindennapi hír, hogy Csorba László történész hosszú évek kutatómunkája során megtalálta Kossuth Zsuzsanna sírhelyét New Yorkban az 5. sugárúton, a First Presbiterien Church kertjében. A pályázat lehetőséget biztosított számunkra, hogy a fenti helyszínen interjút készíthettünk a templom levéltárosával,
David Pultcz-al és Deák Nóra kutatóval, aki évek óta kutatja Kossuth Zsuzsanna életútját. A forgatás kiemelt interjú alanya dr. Kumin Ferenc főkonzul is, aki az elmúlt évben, a diplomáciai munkája mellett, kiemelt fontosságú ügyként kezelte Kossuth Zsuzsanna életének feltérképezését, valamint egy emlékhely és egy emléktábla állításának megszervezését New Yorkban az adott templomban. A helyszíni forgatások után elmondhatjuk, hogy kiváló nyersanyaggal rendelkezünk, melyben a téma legjobb szakértői nyilatkoztak. Rengeteg vágóképet készítettünk a templom környékén és a templomban is, amelyben anno 1854-ben felravatalozták Kossuth Zsuzsannát, és amely templom kertjében örök nyugalomra helyezték a ”leghíresebb magyar ápolónőt”.
pályázati adatok
- partner
- Tálas György
- pályázat típusa
- Escher Károly
- pályázat éve
- 2016
- támogatás összege
- 1 750 000 Ft
alkotók
- műfaj
- dokumentumfilm
- rendező
- Novák András
- operatőr
- Bernáth Barbara
- riporter
- Bernáth Barbara, Novák András
- szakértő
- Deák Nóra
- konzultans
- dr. Kumin Ferenc
- megszólaló
- David Pultcz, Deák Nóra, dr. Kumin Ferenc, Csorba László történész, Varga Tamás szobrász
gyártási- és produkciós adatok
- produkciós iroda
- Montage Video Kkt.
- producer
- Tálas György
- forgatás tervezett befejezése
- 2017.12.18
technikai adatok
- masteranyag
- full HD
forgalmazási adatok, díjak
- megjegyzések, érdekességek
- .
- forgatott anyag tervezett további sorsa
- Ember Judit 2017